amerikai ízesített stout
A coloradói Left Hand sörfőzde nem új vendég a blogon, épp 367 nappal ezelőtt kóstoltuk nagyszerű imperial stout-jukat, így idén már a stílus kiválasztásán is csavarnunk kell egy cifrát, ha valami formabontóval szeretnénk lekötni kedves olvasóinkat. Hál'Istennek ez nem lesz túl nehéz, ugyanis az országban kapható szumma kétfajta Left Hand-sör közül a másik egy úgynevezett milk stout, azaz olyan felsőerjesztésű angolszász sörtípus, amely a kesernyés-feketére pörkölt árpamalátán túl egy további distinktív sajátossággal is rendelkezik: erjesztés előtt bőven megszórják tejcukorral. Azt viszont a sörélesztő nem bontja, így egy papíron nem túl vad erejű sör esetében is masszív szárazanyag-tartalmat tud biztosítani, laktató és igencsak kalóriadús végeredményt szolgáltatva (a LH Milk Stout esetében a hat százalékos alkoholtartalom mögött 16 Ballingos sűrűség tornyosul).
Mindez nem véletlen: a korábbi, sörfronton megengedőbb korokban a milk stout kvázi tápszernek számított, például terhes nők számára, esetleg diétás célokra - a Left Hand verziója a tradíció szellemében némi zabpelyhet is a főzőüstbe lapátolt a laktóz mellé. A címkét domináló kéznyomos tehén tökéletesen kiszámítható, mégsem határozza meg túl zavaró módon a palack karakterét. Amivel kapcsolatban egyébként megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot szerezhetünk róla, hogy a Left Hand Brewing Company munkatársai is törzsolvasói a Kontár Komlókutató blognak, hiszen miután tavaly hosszas kirohanást intéztünk az Imperial Stout érthetetlen dizájnja ellen, idén a Milk Stout új, tolerálható ruhát kapott. A KK által a Csakajósörnél beszerzett példány ugyan még a régi, szellemiségében távolról a magyar házi főzdéket idéző címkét viseli (ami megegyezik az illusztráción szereplővel), az internet széles világa már egy újabb, a Milka csokoládéval erős rokonságot mutató, ám kétségtelenül mutatósabb verziót hirdet.
A mély sötétbarna - stoutviszonylatban szinte sápadt - színhez olyasféle illat társul, mint ha egy hordó kókuszos mazsolára ráöntenénk az áfészos tejesláda alján délre összegyűlt sajátos állagú levet. Ez ugyan nem hangzik túl jól, de a valóságban inkább semmilyen, mintsem bántó. Íze százfelé szalad, folyamatosan vibrálva harmónia és diszharmónia között: a csipkebogyós-virágos aromafelhangok, a kávébabba hajló stouttest, és a sűrített tejes tubus fémesen savanyú utóíze úgy forr össze egy főzőtejszínszerűen krémes keretbe, hogy a folyamat során képtelenség eldönteni, az egyes elemek ütik vagy kiegészítik-e inkább egymást. Vidám, játékos, gömbölyded ízkergetőzés, hívhatnánk kergemarhakórnak, ha olcsó és értelemzavaró poénokat vadásznánk (majd próbálnánk azokat ironikus keretbe ágyazva letolni az olvasó torkán); összességében kellemes élmény, amit mégis nehéz komolyan venni.
Alkoholtartalom: 6 V/V %
2011. 01. 05.
