brit porter
A számtalan magyar kisüzemi újdonság szondázása mellet azért alkalmanként igyekszünk úgy tenni, mintha kellő hangsúlyt fordítanánk a nemzetközi sörismereteink karbantartására is. Főként akkor, ha olyan patinás főzde sörére teszünk szert, mint amilyen a suffolki St. Peter's. A patinásság eszméje akkor ver gyökeret, amikor az egyszeri sörbloggert először ragadja el a lelkesedés, látván, hogy a hátcímkén két évszám szerepel, az 1280 és az 1770 - előbbi a kapcsolódó étterem-fogadóról mellékelt rajz keltezése, utóbbi pedig a főzde tipikus ovális üvege eredetijének gyártási ideje. Másodszori nekifutásra már gyanút fog, és megnézi a honlapot, illetve a Wikipediát, ahonnét persze kiderül, hogy a patinás sörfőzdét 1996-ban nyitotta egy essexi marketingszakértő. Persze ha figyelembe vesszük azt is, hogy a St. Peter's valóban főként régi brit sörfajtákat főz egy valóban régi fogadóépületben, könnyen rájöhetünk, hogy igazából tökmindegy, mi az alapítás éve.
Ma kóstolt sörük, az Old-Style Porter, a leírás szerint két alapsörből keverve készül, egy "mature old ale" és egy "young light ale" felhasználásával, ami a főzde szerint épp az az eljárás, ahogy annak "egy valódi porternél lennie kell". Innen minden további fogyasztói (különösen: kontinentális fogyasztói) értelmezés már szuper-ingoványos terep, hiszen mint a brit sörhagyomány legtöbb eleme, úgy az "old ale", a "light ale" és a "porter" szavak sem bírnak lényegében semmilyen fix jelentéssel. Egy old ale lehet barna, világos, fahordóban érlelt, ötszázalékos, sokkal erősebb, édes, fanyar, vagy akár savanyú is. A light ale szimplán alacsony alkoholtartalmú, tetszőleges színű ale-t (bittert) jelöl - a porter számtalanszor változó, gyakran inkább csak találgatva becsülhető jelentésrétegeinek boncolgatásába pedig (természetesen csakis terjedelmi okokból) inkább bele se kezdünk. Annyi biztos, hogy volt olyan időszak, amikor a portert többféle főzetből keverték (mint ahogy lényegében minden más kortárs típust is), akárcsak az, hogy a friss sör és az érett, erősebb ízű sör házasítása is létezett mint bevett gyakorlat. Pont mint az ellentéte.
Mindezek nyomán inkább nem fáradunk az Old-Style Porter eredetmítoszának kibogozásával, inkább felbontjuk a kellemes fogású ovális palackot, és kitöltjük belőle. Illata szén-dioxidos borospincéket idézően pikáns-dohos, teste fekete, némi rubinvörös tükröződéssel és tartós, bézs habbal. Kortyai selymesek, kerek, jó ivásúak. Először éppen csak édes, inkább medvecukros nyitás fogadja a kóstolót, amit váratlanul markáns komlózottság követ, az olajos-fanyar, angol fajtából. (Itt kell megjegyezzük, hogy a háttértörténet előhangolása után valószínűleg már a Saazert és a Motuekát is angol komlónak éreznénk, de ennyi kockázatot azért merünk vállalni.) Zárásul fás-pörkölt, fanyar vonások következnek, lecsengése mérsékelten száraz és változatlanul komlódominált, egy idő után halovány vaníliás jegyeket idéz.2013. 06. 30.
