magyar ízesített világos sör
Eddig egyszer foglalkoztunk a Kecskeméti Sörmanufaktúrával, de ez most teljesen vállalható intenzitás, hiszen működésének első évét járja még csak a főzde. Akkor amiatt választottunk kecskeméti sört, mert azt írták magukról, feltett szándékuk, hogy Autentikus Cseh Pilsenit főzzenek. A kóstolás ugyan félsiker lett, de érkezett azóta olyan komment is a cikkre, ami fejlődésről ad hírt, így előbb-utóbb a KK is mindenképp újrakóstolja a Pils12-t, hiszen változatlanul szívügyünk az Autentikus Cseh Pilseni műfaja. Most viszont egy olyan sört kóstolunk a főzdétől, ami már-már leírhatatlanul távol áll a cseh sörvilágtól: egy irsaiolivér-musttal erjesztett sörpezsgőt.
Amiről egyelőre nem igazán tudhatjuk, mire számítsunk, hiszen a sörpezsgő nem számít különösebben alaposan definiált stílusnak, sőt még a máskülönben létező definíciók sem örvendhetnek túlzottan széles körű ismertségnek. Hogy mást ne mondjunk, 2008-as debütálása idején még az egyértelműen duplabak békésszentandrási Black-Rose címkéje is úgy fogalmazott, hogy „pezsgő jellegű fekete sör”, pedig hát mint Makó Jeruzsálemtől – illetve ha szabatosak akarunk lenni, mint Békés megye Belgiumtól, tudniillik két flamand sörfőzde, a Bosteels és a Malheur tartja magát a Bière de Champagne-stílus alapítójának. Söreik pedig abszolút iskolateremtőnek bizonyultak, még ha követőik hajlamosak akár egészen jelentősen is eltérni a főbb stílusjegyektől. Az ortodox sörpezsgő mindenesetre magas alkoholtartalmú, erősen szénsavas, hosszasan palackérlelt sör, amit a megfelelő champagne-i eljárás szerint forgatva-degorzsálva derítenek tükrössé. Vannak olyan értelmezések is, amelyek pezsgőélesztőt használnak, de erre nincs feltétlenül szükség, hiszen a palackerjesztés sörélesztővel is éppúgy biztosítja a heves szénsavasságot. Gyümölcsök hozzáadása inkább kivétel, mint szabály: ha bármi is befolyásolja az alapsör karakterét, az inkább fűszerek vagy hordóérlelés (és a vele járó vadélesztős karakter) révén történik.
Sajnos a kecskeméti verzióval kapcsolatban elképzelésünk sem lehet, mi volt a modell, ugyanis a főzdének egyelőre nincs honlapja, Facebook-oldalán csupán említésszinten szerepel a sörpezsgő, a címke pedig csak annyit árul el, hogy irsaimusttal készült (és hogy alkoholtartalmát illetően jócskán alatta van a klasszikus sörpezsgőknek). Így aztán remek szokásunk szerint maradunk az érzékszervi vizsgálatnál, és kitöltjük az Irsai Sörpezsgőt – pontosabban csak kitöltenénk, mert először megküzdünk a palack felét kiürítő kitöréssel, ami szemvillanásnyi gyorsasággal követi a műanyagdugó eltávolítását. A megmaradó sör mindenesetre opálosan világos, witbierszerű külsővel mutatkozik be, természetesen vaskos hab és intenzív szénsavasság, valamint enyhén gyerekpezsgős irsaiolivér-illat kíséretében. Utóbbihoz némi ecetes és fanyar jegyek is társulnak.
Az első kortyok nem segítenek sokat abban, hogy meg tudjuk ítélni, mi volt a készítés koncepciója: ha leegyszerűsítően akarunk fogalmazni, egy olyan világos sör van előttünk, ami idővel félreerjedt ugyan, de a szőlőmust jelenléte valamennyire mégis értelmezhető keretet ad a savanykás ízeknek. Részletesebben kifejtve azt tapasztaljuk, hogy a korty fővonala halványan szőlőlés és ecetesen savanykás, viszonylag homogén és egyszerű ízekkel, különösebb barokkos fordulatok nélkül; míg a lecsengést ehhez képest komplex keserűség határozza meg, egyszerre idézve a lambicokból ismert szikár, öregkomlós karaktert és a vaderjedés sajátos fanyarságát. Mindezeket némi nehezen besorolható fémes mellékíz szövi még át.
Úgy, hogy nem sokat tudunk a sör geneziséről, értelemszerűen nehéz helyzetben vagyunk, mindenesetre azt gyanítjuk, hogy az eredeti szándék egy egyszerű, a békésszentandrási fajtákhoz hasonló gyümölcsös sör főzése volt, palackerjesztéssel téve egyedivé – csak a végeredmény nem bizonyult kellően stabilnak, ezért frissítő, szénsavas gyümölcsös sörből még bőven a szavatossági időn belül átfordult vaderjedésbe. Erre enged következtetni, hogy az Untappd-észrevételek között szintúgy szerepel a savanyodás, de csak relatív későn, míg más, korábbi komment inkább a mustos jelleget emeli ki.
Ami érdekes, hiszen akár szándékos is lehetne a szőlőlével kísért savanyúsör-készítés, az északolasz sörfőző újhullám például egészen hasonló receptekkel tett szert hírnévre; azaz attól, hogy ecetességet érzünk, még egyáltalán nem állíthatjuk biztosan, hogy valami hiba csúszott a rendszerbe. Csak éppen ezek a főzdék, mint a Birrificio del Ducato, egyértelműen jelzik, hogy savanyú söröket akarnak készíteni, azokat állandó szortimentjükben tartják, és hosszas kísérletezések eredményeként váltak kvázi-legendákká. Magyarországon pedig eleve alig készített valaki eddig – szándékosan – savanyú sört, és akik igen, azok a kuriozitásértéket kihasználva aktívan kommunikálták is a tényt. Akik nem, azoknál inkább véletlen eredményekről volt szó.
Az Irsai Sörpezsgő jelen, kóstolt állapotában is bőven iható sör, a maga gyümölcshangulatú savanykásságával frissítően hat, így meg lehet benne látni a szépet, csak egyfelől nem igazán áll össze és van benne egypár kilógó vonás (mint a fémes mellékíz), másfelől pedig elég biztos, hogy nem azt a sört kóstoltuk, amit a sörfőző eredetileg mutatni akart volna nekünk. Örök kérdés, hogy ilyenkor mit érdemes csinálnia a kóstolónak: a magunk részéről azon az állásponton vagyunk, hogy amíg szavatossági idején belül lévő, a vásárlást követően megfelelően tárolt sört kóstolunk, akkor nem kell túlgondolnunk a kontextust, és arról írunk, ami épp előttünk van. Mint most.
Alkoholtartalom: 5,8 V/V %
2017. 02. 21.
