német hagyományos búzasör

Március 18-án zajlott a VI. Házisörfőzők Nemzetközi Versenye, amin egy meglehetősen partikuláris stílus képviselője, egy berliner weisse nyert.

(A nyitómondatot most egy hosszú, zárójeles magyarázattal fűzzük tovább. Az említett győzelem az úgynevezett Grand Champion-címet, az összversenygyőztességet jelenti: a sörfőzők hat, kb. háromnegyed évvel előre meghatározott kategóriába nevezhetnek, majd a bírálók kategóriákra osztva értékelik a söröket, pontozás szerint sorrendbe állítva, azok mennyire felelnek meg az adott kategória BJCP-sztenderdjeinek. A kategóriagyőztesek tehát többé-kevésbé objektív versenyfeltételek szerint kerülnek ki – aki ideáltipikusabb sört főz, az nyer [jó esetben]. A végső döntés a Grand Champion-címről már egy fokkal szubjektívebb: odáig egyszerű, hogy a zsűri megkóstolja mindet, és eldönti, hogy valóban jó sörök-e, vagy esetleg csak a többi nevezett sör még rosszabb volt. Ha vannak ilyen félszemű kategóriagyőztesek, azokat könnyen ki lehet szűrni, így gond csak azokkal a sörökkel van, amik tényleg megérdemelten lettek kategóriagyőztesek. Ilyenkor a dilemma lényegében annyi, hogy – például – egy elég jó berliner weisse és egy elég jó rozs-IPA között mi alapján lehet dönteni? A válasz pedig értelemszerűen inkább ideologikus tud lenni, mint szakmai: lehet győztes az, ami stílusánál fogva intenzívebb-bombasztikusabb; lehet győztes az, ami obskúrusabb és szokatlanabb; lehet győztes az, aminek a kategóriájáról úgy gondoljuk, hogy nem árt kicsit terjeszteni a hírét; lehet az, aminek a kategóriájában több nevező indult és így tovább. A zsűri, már ha tényleg több olyan sör is van, amik egyértelműen kimagasló minőségűek, igazából csak efféle másodlagos szempontok szerint tud mérlegelni – és idén pont az a stílus nyert, amire a legkevesebb [10 db] nevezés érkezett. De minthogy a KK a verseny során többször is találkozott a nyertes Ich Bin Ein Berliner nevű tétellel, bátran állíthatjuk, hogy így is igazán kiváló sör lett az 2017-es győztes.)

Szignifikánsan élvezetesebb volt a versenygyőztes sör például a Berliner Kindl Weissénál is, ami pedig többé-kevésbé az egyetlen stabilan elérhető berliner weisse a magyar kiskereskedelemben; így gyaníthatóan számos versenyzőnek és zsűritagnak egyaránt az egyetlen ihletadó forrást jelentette a receptalkotás, illetve a zsűrizés során. Azt hittük, egyszer régen már írtunk is róla itt a blogon, de amikor rákerestünk, kiderült, hogy csak ízesített féltestvéréről, a Berliner Kindl Weisse Himbeereről van cikkünk, mégpedig majdnem egészen hét évvel ezelőttről, 2010 márciusából. De most, hogy már az ország házisörfőző-Grand Championja is egy berliner weisse lett, igazán ideje írnunk az alapváltozatról.

Arra, hogy mi is a szóban forgó stílus, csak egészen röviden térnénk ki: leginkább Észak-Németországban elterjedt történelmi, folyamatosan visszaszoruló sörfajta, amiben a maláta átlagosan fele búza, és amiben a malátásság ellenpontját nem a komlózás, hanem a markánsan jelen lévő tejsavas erjedés savanykássága alkotja. Magában elég karcos élmény, ezért isszák előszeretettel különböző szörpökkel felütve – mint a már említett Himbeere-verzió is mutatja, vagy ahogy a rokon stílust képező belga lambicokkal is szokás.

Maga a Berliner Kindl Weisse kenyeres-élesztős, illetve pillecukros illattal, valamint némi kénes csatornaszaggal indít; teste kitöltve opálos, piszkos szalmasárga, habja kisszemű és múlékony. Íze abszolúte könnyed, a korty elején továbbra is a kenyérhéjas, malátás háttér dominálja a kóstolási élményt, de azért hamar megjelenik a masszív, valahol az aszkorbinsav és a kovászos uborka leve között egyensúlyozó, zöldséges-animális felhangokkal csipkézett savanyúság is, majd rövid úton átveszi az egyeduralmat. Semmi észteres, virágos, gyümölcsös, citrusos hangulat nincs jelen, legfeljebb éretlen almára vagy kökényre, esetleg citromlére asszociálhatunk, de hát ezek talán mások szerint sem tartoznak a különösebben barokkos ízélmények közé. Minden kortyban érződik a sűrű, kisszemű, azonnal felhabzó, pezsgős szénsavasság, ami mégsem hat túlzottan intenzíven, a szájérzet harmonizál az ízzel. Nagyon könnyűek és vékonyak ezek a kortyok, és csak azért nem hat a sör lyukasnak vagy hígnak, mert az elemi erejű tejsavas savanyúság elviszi a hátán. Utóízben némi plédes-aszpirines hangulat is megjelenik, amikről a magunk szerény eszközeivel nem tudjuk eldönteni, hogy inkább brettanomycestörzsek vagy a komlózás kelti-e, a stílusdefiníció szerint bármelyik lehet. Zárása fanyar és száraz, de ez az eddigiek nyomán bizonyára senkit nem ér meglepetésként.

Érdekes, friss és üde sör, de nem véletlen, hogy a fő szállásterületén inkább szörpökkel isszák, és hogy nem csak nem tett szert világhírnévre, de a nemzetközi kézművessör-mozgalom is inkább amolyan autenticitáskereső nonkonformizmusból kacsintgat ki rá – és ha egy-egy főzde lefőzi, azért jellemzően csavar rajta valami olyat, amivel izgalmasabbá és többrétegűvé képes tenni.

Alkoholtartalom: 3 V/V %

2017. 03. 20.