magyar világos sör
ÚJRAKÓSTOLÁS, az eredeti cikk itt olvasható
Bődületesen régóta nem írtunk új cikket, amiért ezúton is elnézést kérünk, cserébe egy alapos újrakóstolással veszünk új lendületet. Amikor bő fél éve a Dreher Bakot kóstoltuk újra, részletesen megindokoltuk, miért tartozik a kiemelt vágyaink közé minden olyan cikk felülírása, amit valamilyen népszerűbb magyar sörről írtunk a Kontár Komlókutató blog hajnalán, így most külön nem térünk rá ki. Valószínűleg elég, ha linkeljük az 1895-ről írt eredeti, 2006. május 19-i, tehát három nap híján tizenegy éves posztunkat; magáért beszél.
Rátérünk inkább magára az 1895-re, ami több szempontból is érdekes szereplője a magyar nagyüzemi sörpiacnak. Egyfelől kakukktojás a prémium sörök között, hiszen ezt a kategóriát nálunk leginkább marketingesek építik, akik tudvalevően erősen hisznek a posztmodern gondolkozásban és abban, hogy a valóság mindig csak egy alkalmi konstrukció, amit a kellően ügyes multicég kiválóan el tud görbíteni olyanra, amiben a maga terméke minden objektív sajátosságától függetlenül is prémiumnak fog hatni. Persze nem véletlenül gondolják így, hiszen a dolog általában működni szokott – csak hát nyilván nem mindegy, hogy mosóporról vagy sörről van-e szó, hiszen az előbbi olyan anyagokból készül, amikkel haladó kémiai ismeretek nélkül úgysem tudunk mit kezdeni. Így vásárláskor kénytelenek vagyunk mindenféle indirekt benyomásokra hallgatni, amiket, akár akarjuk, akár nem, úgyis a szóban forgó mosópor marketingje alapján alakítunk ki. Igaz, sokan sörvásárláskor is így tesznek, de a sör azért mégiscsak egy sokkal átérezhetőbb termék, aminek a gyártását még különösebb előtanulmányok nélkül is elfogadható mértékig meg lehet érteni.
És itt kanyarodhatunk vissza arra, miért kakukktojás az 1895 a magyar nagyüzemi prémiumsörök között: azért, mert szemben mondjuk a Gösserrel, a Stella Artois-val vagy a Dreherrel, az 1895-öt a saját, valós, lényegi jellemzőire építve tünteti fel a sörgyár prémiumként. Például hogy nincs benne kukoricagríz, vagy hogy a cseh pilseniek védjegyével, saazer (vagyis žateci) komlóval készül. Egyik állítás sem éppen falrengető, akár azt is megkockáztathatnánk, hogy ez kéne legyen a minimum, de mint tudjuk, a magyar sörkínálatban már ennyi is jelentős teljesítménynek számít.
Mégis ambivalens sör az 1895, hiszen hiába nyeri meg a magyar nagyüzemi prémiumsörös hitelességversenyt, ezzel nem jut sokra. Egyfelől elég könnyű megverni a saját pályáján, hiszen Csehország közel van, és a konkurens, autentikusan cseh import pilsenik (mint a Pilsner Urquell, vagy épp a pont a Soproni által importált Krušovice) azért mégiscsak profibb tételek. Másfelől nem kimondottan szexi vagy kortárs üzeneteket képvisel – a zakatoló sörforradalomnak nem a žateci komló és a pilseni stílus a hívószavai, hanem az újvilági komlók és az IPA. Ettől még igazán kedves gesztus a Sopronitól, hogy ilyen széles, rétegigényekre is odafigyelő portfóliója van, amiben egyszerre kínálnak az uncsi alapsör mellett régivágású pilsenit is, meg modern IPA-szerű sört is – de a saját, blogos értékítéletünket nem ez kell, hogy meghatározza, hanem a jó öreg empíria. Így aztán újrakóstolunk.
Ránézésre nincs okunk panaszra: a tükrös test mélyebb fajta aranysárga, jóval inkább a cseh, mint a német pilseniiskolát követve; igaz, az ujjnyi hab már elég gyorsan elillan a tetejéről. Illata meglepően kellemes, a savanyú kukoricaszaghoz szokott magyar nagyüzemisör-kóstolói orrot újdonságként érheti a malátás alapú, de hangsúlyosan és tipikusan žatecikomlós illat. Sajnos ha egy kicsit tovább szagolgatjuk, már kicsit avas, talán halványan oxidált hangulatú illatok is megjelennek, amik nem válnak az összkép előnyére.
Ízében is hasonló kettősség uralkodik: első nekifutásra snájdig, karakteres cseh pilseni, a teltebb fajtából – másodikra pedig egyre több disszonancia, amik nyomán egyre jobban felfeslik a pozitív benyomás. Az biztosan nem segít neki, hogy elképesztően szénsavas, mint a magyar népsörök általában, amiknél a jelenség annyiban érthető, hogy a silány testet valamivel mégiscsak álcázni kell. De az 1895 karakteresebb, komolyabb stílusát csak elnyomja a rengeteg buborék. Amikor mégis sikerül kihalászni alóluk néhány ízmorzsát, akkor elsőre itt is kerek, komlós csehpilseni-vonások jelennek meg, hogy utána rögvest némi tapadós, vajkaramelles tompaság, plusz buta, aszpirines keserű üsse fel a fejét. Elég könnyű a cseh nagyüzemiség egyik nem túl cizellált tételére, a Gambrinus Plnára asszociálni róla; annyi különbséggel, hogy abban érezhetően frissebb-ropogósabb alapanyag-karakterek jelennek meg. Nem tudjuk, hogy a Soproni 1895-ben a komló és a maláta minőségi gyengeségei vagy inkább az esetlegesen türelmetlenebb, nagyüzemibb erjesztési praktikák felelnek-e a fésületlenebb végeredményért, de az világos, hogy ha tizenkettes cseh pilsenikhez hasonlítjuk, akkor még a középmezőny aljából is észrevehetően kilógna. Persze ettől még a magyar nagyüzemi prémium lagerek között abszolút egyeduralkodóan lehet félszemű király, és ha a szénsavat lejjebb csavarnák rajta, még a további zavaroktól eltekintve is bizonyára sokkal élvezhetőbb lenne.
TL;DR: Dreher helyett biztos érdemes inkább 1895-öt venni (kivéve ha nem szeretjük a komlót, de vonz a kukoricagríz), de Pilsner helyett már egyáltalán nem.
Alkoholtartalom: 5,3 V/V %
2017. 05. 16.
