szerb IPA
Amikor az embernek kétféle választása van, és vagy béna nagyüzemi sörökről ír, vagy magyar/amerikai/német/olasz kisüzemi-kézműves sörökről, akkor elég könnyen elindulhat öles léptekkel a tökéletes kiégés felé, leginkább azért mert e két halmazon belül úgy többé-kevésbé kiszámítható szokott lenni, mit kapunk. Ezért örömteli mindig, amikor valami szokatlan jön szembe (és a fenti dichotómiához képest igazából egy cseh kisüzem lagere is az, pusztán mert más). Főleg akkor igaz ez, ha a szokatlanság nem a sörstílus, az alapanyagok vagy valami hasonlóan kocka dolog eredménye, hanem valami elvontabb dologé – mondjuk a kóstolóalany egyéb érdeklődési területeihez kötődik, őszinte interdiszciplinaritással.
Egy kicsit ilyen volt a múltkor kóstolt Einstök Porter is, hiszen Izland – legalábbis a KK számára – tipikusan egy ilyen rejtélyes, kicsit meseszerű jelenség, amiről inkább csak általános iskolai atlaszok alapján gondoljuk, hogy létezik, mert ahhoz túl valószerűtlen, hogy valóság legyen (az meg, hogy kézműves söröket is főzzenek, végképp). De hasonló logikát követ mai sörünk is, ezáltal képes volt egy mára kifejezetten ritkaságszámba menő mutatványra: nemhogy önmaga léte ért bennünket váratlanul, de a teljes kontextusa is. A Farkas IPA ugyanis a Vajdaságból érkezett, és ugyan a kézműves-kisüzemi sörfőzés Szerbia-szerte általában is úgymond gyerekcipőben jár (leszámítva a Kabinetet és néhány követőjét), a vajdasági magyarajkú sörfőzés aztán végképp, olyannyira, hogy a óbecsei Farkas Sörmanufaktúrában minden bizonnyal ki is merül róla a lista. A főzdének egyébként csak egy Facebook-oldala van, így aki líraibb részletekre is kíváncsi, ehhez a viszonylag informatív Magyar Szó-cikkhez fordulhat elsősorban.
A Magnum IPA meglepően jól itatja magát, afféle kontinentálisabb IPA-ként, de ideális maláta–komló-egyensúllyal, amiben párhuzamosan jelenik meg a száraz, alfasavas, ropogós komlóillat és a kekszmalátás cukrosság. Színe a szokásosan ipás fakónarancs, ízében pedig szofisztikálatlan, de tökéletesen működő egyensúlyban adja ki magát az újvilági komlókhoz képest azért inkább jócskán az orvosságos-füves keserűvonalat követő magnum (mi más), óriási mennyiségben, illetve a továbbra is harmonikus, megfelelő sűrűségű gabonás malátaédesség. Az élesztő kicsit sok, a záró kortyoknál már kezdi fel is borítani az egészen addig fennálló harmonikát, de máskülönben abszolút elégedett hangon szólhatunk csak a Farkas IPA-ról. Tényleg nincs túlbonyolítva, mégis abszolút működik; a 7 százalék alkohol gyakorlatilag észrevehetetlenül bújik meg benne. Valószínűleg csak a komló miatt, de intenzíven idézi a magyar sörforradalom korai, pionír csillagát, a Keserű Mézet, csak IPA-ként, felsőerjesztve, szóval aktuálisabb köntösben.
Alkoholtartalom: 7 V/V %
2017. 06. 20.