magyar világos baksör
Mint arra legmegszállottabb olvasóink és a hazai online sörrajongószcéna (kiváltképp pedig ezek metszete) egyaránt minden bizonnyal emlékeznek, tavaly decemberben alapjaiban forgatta fel a magyar sörfőzés minőséglimitjeiről alkotott fogalmainkat a - továbbra is leginkább téesz-melléküzemágnak hangzó nevű - békésszentandrási AGRO-FLOTT szűretlen fekete baksöre, a Black-Rose. Nos, bő fél év elteltével szemlátomást beérett a termékfejlesztés következő stációja is: a - lédús benyalást érdemlő - Csakajósör.hu-n megjelent a dél-alföldi régió sötét állócsillagának világos párja, a fantáziadús módon elkeresztelt Gold-Rose. Még a kötőjel is maradt, valamiért, így új nevezőnk szinte mindenben követi elődjét; a kilencszázalékos alkoholtartalom, a sajátos megjelenés és a felhasznált összetevők mind erős fedésben állnak a két sörben, érdemi klönbséget inkább csak az utóbbiból kimaradó karamell jelent.
Ha már szertelen felületességgel megemlítettük a dizájn kérdését, érdemes kicsit elidőznünk rajta, mert bár már a Black-Rose külcsínye nyomán is üveghangon nyúlt volna bajonettje után a BMF-RKK csomagolási szakirányért felelős tanszékeinek kollektívája; a Gold-Rose-nak még annak brilliáns dilettantizmusát is sikerült némileg továbbcsiszolnia. Ez mindenekelőtt az új - arany - színtéma feketénél nagyobb profizmusfaktorában ölt testet: a clipartos yinyang-rózsaikonban ez lett a fehér háttér komplementere, sőt, a borszerű nyakkapszula feliratát is arany betűkkel szedték, akárcsak fedőelemét - e két utóbbi tétel máskülönben tényleg kifejezetten kellemesen néz ki, legalábbis a KK sörélesztőpárában érlelt ízlése szerint. Hasonlóan a kubikoslendületű előretörésről tesznek tanúságot a címke egyéb új díszítőelemei is, mint az újrahasznosítós vagy a HACCP-logó, dehát ezek már mind olyan dolgok, amikkel csak a lesajnáló összekacsintásra építő, de azért a főzdére büszke, közepesen urbánus gyökerű sörblogíró áll le kötözködni, egyébként semmi jelentőségük nincsen - szemben a kissé őszibúzavetőmagcsomagolás-stílusúan vidámsárga címkealapszínnel, ami elképesztően mókás megjelenést kölcsönöz a teljes palacknak - jó értelemben értve, kivételesen.
Kitöltve elsőként a névválasztás helytállósága igazolódik be, az enyhén borostyán-, de leginkább aranyszín beltartalom meglepően enyhe habzással kerül blogunk poharába, illatában némi alkoholos marcipánt idézve fel leginkább. Íze kevésbé összetett, mint a Black-Rose-é, bár továbbra is izgalmas összhatást mutat: sima világos lagereket idézően malátás, átlagosan komlós alapokra épül fel az édeskés, alkoholos és vaníliás jegyekkel terhelt kellemes, összességében erejéhez képest meglepően hígnak ható bak-arculat. Utóízében továbbra is a simavilágosos és az édesbakos jegyek konfúz kettőssége a meghatározó, meglepetésként minimális késői citrusokkal színezve; összhatásban mintha félúton állna az - úgyis mindenki számára ismeretlen - Saaremaa X és a márkatestvér Black-Rose között. Ez utóbbihoz leginkább a hasonszőrű - az összetevők nyomán minden valószínűség szerint - dextrózos háttéríz közelíti, míg az összhatáshoz csak részben társuló (ugyanakkor nem túlzottan hangsúlyos) erősség és a kétarcú aromakötelék széthúzása inkább távolítja tőle. Magyar viszonylatban természetesen a fenti, némileg igaztalanul szőrösszívű sorokkal együtt is kivételesen jó sörről beszélünk, ami elsősorban az elődjével szembeni relatív különbségek okán szorul csak négy pontra, hiszen máskülönben a hazai főzéseket olyannyira jellemző háttájfun könnyűszerrel feljebb is sorolhatta volna.
Alkoholtartalom: 9 V/V %
2009. 08. 12.
