belga ale
Amikor az előző posztban azt írtuk, hogy most már eltérünk a belga sörök kissé monomániává vált sorozatától, természetesen hazudtunk - legalábbis az élet utólag ezt bizonyítja. Vígasztalja az minden belgofób olvasónkat, hogy cseh sörökkel (például) csináltunk már sokkal fárasztóbb maratonokat is, mégis végük lett egyszer. Szóval kitartás.
A Struise Rosse-t egy épp valamelyik Benelux-országban járó figyelmes barátjától kapta ajándékba a KK, így igazából a világon semmit nem tudunk róla, csak hogy belga és ale. Kissé figyelmesebb olvasásra az üveg még azt is elárulja, hogy van egy szép, 2003-as keltezésű eredetmondája, miszerint úgy sikerült elsőre megfőzni, hogy nem figyeltek oda és rossz malátás zsákhoz meg élesztős fiolához nyúltak, és a Rosse lett a végeredmény, ami viszont annyira jól sikerült, hogy megtartották külön típusnak. Szinte már amerikai mélységű történet, igazság szerint kissé meglepő is a jelenléte, hiszen a belga sörökön az ember nem szokhat hozzá hasonlókhoz; a legvalószínűbb ennek megfelelően az, hogy a Struise is csak az angolszász exportot célozza be ilyen kultúridegen édesgetéssel, az ő szívükhöz jellemzően úgyis közelebb áll a műfaj. Nem baj, dolgunkvégeztével áttérhetünk az üveg elejére, ami elsőre igaz, hogy unalmas és puritán benyomást kelt (és kb. így néz ki), de másodjára már valamivel érdekesebb szimbólumsorozat bontakozik ki belőle: legfelül egy ötágű vörös csillag, alatta egy címerben két strucc, a biztonság kedvéért egy 'Authentic' felirat, majd a név után valami gályaszerű hajó és a 2008-as évjáratjelzés. A dolgok ilyetén sorrendiségét nem értjük, de hátha van hozzá egy titkos szabadkőműves jelkulcs, aminek segítségével elvezet a Szent Grál helyéhez - még nem tudjuk, merjük-e kipróbálni. De ha egy igazi, sörbuzisan béna összeesküvés-elméletet szeretnénk összehozni a dolog köré, ide tartozik az is, hogy kábé másfél kilométerre van a Struise-nek otthont adó Oostvleterentől Westvleteren, ami Európa egyik legjobb és legexkluzívabb trappista sörfőzdéjéről lehet méltán ismerős név, tehát biztos van ott valami, aminek valamihez köze lehet.
Eljutva magához a sörhöz a kibontás némiképp váratlanul teríti be a környékünket sörhabbal, amiben a biztonság kedvéért kandiscukor is van, csak hogy a ragadásból mindenképp észre lehessen venni, hová fröccsent, nagyszerű élmény. Ezen túllépve viszont már kellemesebb vonások következnek: mustosan barnásvörös szín, erős, fanyar ale-illat; majd a kóstolás fénypontján egy érdekesen kétpólusú test. Ebben elsőként aszkorbinos savanyú jegyek, utána élesen elkülönülő, orvosságszerű komló tűnik elő; végül, kis késéssel, a duális szerkezet szőlős-egyébgyümölcsös kiegészüléssel válik háromosztatúvá. Közben a teljes képet belengi a jellegzetes, felsőerjesztésű söröket gyakorta kísérő fanyar élesztő közepes súlyú jelenléte. Kellemes ale, már amennyire otthon vagyunk a műfajban (nem túlzottan), a sarkos ízjegyekhez képest barátian lágy végkifejlettel. Valamilyen tengeridolgos vacsora mellé biztosan még jobb, de azért anélkül is érdemes kipróbálni.
Alkoholtartalom: 6 V/V %
2010. 03. 04.