német ale
Olyan jól sikerült kompenzálnunk a tavalyi - tagadhatatlan - németsör-túltengést, hogy idén eddig szumma egy cikk született csak söriparunk hagyományos példaországáról. Márpedig nem akarunk túlzásokba esni, ha nem muszáj, így ma a dortmundi Hövels Original segítségével kíséreljünk meg bemutatni az altbierek hagyományosan német, ám általunk sem túl jól ismert világát. Esetükben, ha minden igaz, valami olyasmiről van szó, hogy a fermentálás hagyományos működésű felsőerjesztésű élesztővel megy végbe, melyet azonban az alsóerjesztésű lagersöröktől ismert hideg, pincés ászokolás hónapjai követnek. Hasonló öszvértípusról van tehát szó, mint a gőzsörnél, csak itt az élesztőkkel és hőmérsékletekkel való játék fordított irányban zajlik (de ha mégsem, minden szakértő kommentet szívesen látunk most is, természetesen).
Elképzelhető ugyan, hogy a "hagyományos" címke nem illik a legtökéletesebben a Hövelsre, hiszen a nyakcímke tanúsága szerint a recept csak 1893-as, azaz bőven a modern, alsóerjesztésű sörtípus felfutása utánról származik - de mivel nem akarjuk meddő taxonómiai vitákkal fecsérelni az időt, inkább rövidre fogjuk a mai cikket és egyből a kóstolásra ugrunk.
Színe vöröses világosbarna, illata némi visszafogott malátát mutat. Íz terén igencsak határozott felütéssel nyit : a korty elején mutatkozó tört, kovászos savanykásságot pillanatok alatt olyasféle kerekded, fanyaran olajos, kontinentális sörkóstolók számára (de a KK-nak legalábbis) hagyományosan nehezen felfejthető test váltja fel, ami leginkább a brit cask ale-ektől lehet ismerős. Náluk közelebbi példának a Leikeim Steinbier adódik, ami ugyan alsóerjesztésű, valamint faüstben, a beledobott izzó kövek által leadott hővel fő, így nem teljesen tudjuk követni a párhuzam okát; dehát mit tegyünk, ha egyszer így alakult. Mindenesetre mai sörünkben is egészen hasonló módon tünedezik fel a hirtelen karamellizált maláta, illetve az - egyébként igencsak angolszász karakterű - komló kölcsönhatásával kialakuló sajátos, kissé marhahúslevesre emlékezhető ízvonulat. Ha ízjegyeket próbálnánk sorolni, az eddigi asszociációkon kívül némi tompa méz, harsogóan gyógynövényes alfasav, valamint alkoholtartalmához képest meglepően vaskos (mégsem nehéz), nagyon nem lagersörös malátaágy merülhetne fel talán. Összességében egyszerre hat egyszerűnek és kimunkáltnak, mint egy zónaadag ebéd valamilyen öreg északnyugat-német családi kifőzdében. Érdekes élmény, és noha nem nyújt semmi rendkívülit vagy túlzottan felzaklatót, mégis eltér szinte mindentől, amit Dovertől keletre megszoktunk a sörtől.
A KK egyébként a Csakajósörnél vette, ahol azóta nincs. A címke szerint eredetileg a Liquid Gold importálta, ahol azóta megint csak nyoma veszett, de ettől még bármi elképzelhető. És hogy még mindig ne érjen véget a bejegyzés, zárásul idemásoljuk, miféle ízjegyeket véltek felfedezni a Német Sommelierszövetség tagjai a Hövelsben, intenzitássorrend szerint, csak hogy látszódjon, milyen nehéz a sörblogíró dolga: árpa - rozskenyér - csemegekukorica - maláta - olajos magvak - leveles zöldségek - komló - Earl Gray - sárga alma - kovász - pirítós - étcsokoládé - széna - dohány - fekete tea - medvecukor - fűszeresség - aszalt füge - mineralitás - vaj - méz - karamell - dió - körte - datolya - mangó - virágosság. Hát ebben tegyen az ember rendet.
Alkoholtartalom: 5,5 V/V %
2011. 04. 25.
