magyar szűretlen világos búzasör
Blogunk ma újabb rendkívüli megtiszteltetésben részesítheti magát: mindenkit megelőzve írhatunk kritikát az ország első kukoricagrízes búzasöréről.
Amikor egy bő héttel ezelőtt elsőként írta be tisztelt kommentelőnk, hogy a Borsodi Sörgyár forradalmi lépésre szánta el magát és a nagy hazai üzemek közül egyedüliként búzasör gyártásába kezd (ha már a Szalon leállt vele), nem tagadás, egészen izgatottak lettünk. Találtunk róla honlapot, mindenféle szép marketingszöveggel ("ezért alkottuk meg az évszázados hagyományokat követő Borsodi Búzát nektek, megőrizve a szűretlen búzasörök eredeti ízvilágát"), és arra gondoltunk, egy szűretlen búzasör csak van annyira egzotikus és egyértelmű dolog magyar sörgyárosszemmel nézve, hogy ne próbálják meg az itthon szokásos termékszínvonalra ócsítani. Aztán amikor ma sikerült végre venni is egy palackkal, annál őszintébb meglepetéssel olvasta fel blogunk az összetevők listáját: "víz, árpa és búzamaláta, kukoricadara, komló, koriander, stabilizálószer: pektin, sörélesztő".
Bizony, pektin és kukoricadara. Igazság szerint egy kicsit már mi szégyelljük magunkat a Borsodi helyett, mert akárhányszor csak kijönnek valami újdonsággal, mindig megpróbálunk lelkesen írni róla valami szépet, de sosem sikerül - és nem miattunk. A régi, patinás márkából alsópolcos olcsósört csinálnak, az Oktoberfest egyik főszereplőjéből licencet füllentve úgyszintén, a radlerből citromsavas aromatornádó lesz; most a búzasört pedig kukoricagrízzel készítik. Ilyennel talán még nem is találkoztunk - és ugyan ettől még van rá esély, hogy jó legyen, de nem sokkal több, mint hogy az elengedett sörösüveg megálljon a levegőben, hiszen mindkettő a természet törvényeinek megcsúfolása volna. Mivel a KK azonban - sok egyéb mellett - kiemelkedő korrektségéről is híres, természetesen a Borsodi Búzának is megadjuk az esélyt a bizonyításra.
Kitöltve elsőre a relatív halvány szín, illetve a pohárban lejátszódó heves szénsavvihar tűnhet fel, illata a Kronenbourg 1664 Blanc-ra hasonlít, rendkívül citrusos. Íze ellenben meglepően üres, némi további savanykás déligyümölcs-vonulat mellett a maláták nem túl erős, inkább csak jelzésértékűen jelen lévő haraphatóbb jegyei tűnnek csak elő... majd - kis várakozást követően - színre lép az est igazi sztárja, a tökéletesen helyszínidegen kukoricagríz. Igazán őszinte belépő, ugyanis a szokásos árpaalapú olcsósörökkel szemben itt olyan tisztán érződik ki a kortyok végén, mintha csak egy állott popcornos zacskóba szagolnánk. Ettől persze nem lesz kevésbé zavaró és értelmetlen, viszont - ami a legrosszabb dolog az egészben - ezzel a teljesítménnyel a Borsodi Búza a gyár sajátmárkás portfóliójának felső szegmenseibe kerül; nem rosszabb egy Bivalynál, egy sima Borsodinál pedig még talán jobb is. Na nem mintha egy ilyen mezőnyben érdem lenne elöl végezni.
A KK számára inkább annak megértése okoz gondot, hogy ha egy nagy gyár veszi a fáradságot és előteremti a tök eltérő technológiát megkövetelő búzasör számára az infrastruktúrát, bevezeti a márkát és elkezdi nagyban főzni, miért kezdi eleve ilyen formabontó minőségerodáló akciókkal, mint a kukoricagríz alkalmazása. Úgy tűnik, változatlanul a marketingesek írják a recepteket, és amikor a fókuszcsoport meg a statisztikák azt dobják ki, hogy a fogyasztók igénylik a "férfias", "hagyományos" söröket, és nyitottak lennének a "búzasör" karakterre, akkor nem a megfelelő sörtípust veszik elő, hanem a kapott buzzwordök mögé építenek valami minél olcsóbb kamuterméket. Ezt utána akkora marketingakcióval próbálják letolni a megcélzott vevőkör torkán, aminek a töredékéből akár egy kicsit tisztességesebb sört is gyárthattak volna. Pedig más, fejlettebb sörkultúrájú országokban szemlátomást sikerül ez utóbbi modellt is alkalmazni - de sebaj, még néhány kisüzemi sörfesztivál, és talán elkezdenek hullani az inkompetensebb fejek a magyar sörmulti-fióktelepeken is.
Alkoholtartalom: 4,6 V/V %
2011. 05. 24.