magyar világos sör
A házisörök szövevényes és megismerhetetlen világa rendszeresen meglepetéseket tud okozni a naív sörblogírónak: legutóbb például Dunakeszire látogattunk el, hogy a Keszi Sörház nevű műintézményhez állítólag kapcsolódó magánfőzdét megismerhessük, a dolog vége viszont az lett, hogy egy kétliteres palacknyi pasztőrözetlen, világos, szentendrei sörrel tértünk haza - merthogy a helyi főzés szemlátomást megszűnt, helyét pedig a Mediátor Kft. Ulcisia Castra fantázainevű műremeke vette át. A nemrég sorolt paraméterek viszont blogunk szűklátókörű, kóstolásra kihegyezett nézőpontjából többszörösen is hátrányonsak bizonyultak, hiszen kaptunk két liter sört (mert ugye az a legkisebb palackozott kiszerelés), ami e hét szombaton kifut szavatosságából (mert ugye pasztőrözetlen), így ebben a szűk intervallumban kell elpusztítsuk, minden egyéb, polgáribb és felelősségteljesebb feladatunk ellenében.
A KK természetesen, mint azt már oly sokszor hangoztattuk, nem futamodik meg ilyen harmatos kihívások elől, most is ennek megfelelő lelkesedéssel várunk a kóstolásra, dacára a házi főzdéktől szinte már elvárt elképesztő dizájnnak, amit inkább nem is jellemeznénk különféle szarkasztikus szóvirágokkal, inkább csak linkeljük, ide. A cégről, mármint a gyártóként feltüntetett Mediátor Kft-ről, nem tudni meg túl sokat egy kiadós Google-özést követően sem, de legalább az világossá válik, hogy az 'Ulcisia Castra' fantázianév annyit jelent, hogy 'farkasvár', és egy szentendrei római rom neve. Megható lokálpatriotizmus, könnyáztatta söröskorsók, nagytotál. A kreativitás mindenesetre, szerencsékre, nem ért véget a halvány belvárosos háttér és a gyönyörű betűtípusok terén: alulra még egy kis beharangozóra is futotta, miszerint "Ez a világos sör színében aranysárga, friss, jellegzetes ízű". Most tegye fel a kezét, akit ez nem hat meg, mélyen - ha másért nem, a sajátos, kicsit szinesztéziagyanús mondatszerkesztésért. De ne legyünk gonoszak, az ember nem a kultúrvizuális élményért iszik házisört, hanem a puszta házisörségért, annak megismeréséhez pedig beljebb kell jutnunk, mint a címkén való felületes, méltatlan élcelődés.
Hát, szagra, csak hogy elkezdjük a mélyebb megismerést, például valami olyasmi fogad bennünket, mint amilyenek az épp utócukrozott, pálinkának szánt barackcefrés hordók szoktak lenni, csak malátásabb alapon. Ez azonban semmi ahhoz a sokkhoz képest, amit ízfronton jelent az első korty - nem tudjuk, Önök tapasztalták-e már, milyen sajátos íze tud lenni a sörcsap túlfolyója másik végén lévő vödör üledéke 1:1-es szezámmagolajos oldatának. Mi nem, de ha megeröltetjük a fantáziánkat, valami kísértetiesen hasonló eredményre jutnánk, mint amit a Szentendrei Sör produkál; dacára, hogy a szép, Reinheitsgebot-kompatibilis összetevőlistából a maláta az egyetlen, aminek bármilyen maghoz is köze lenne, de az sem szezám, remélhetőleg, hanem árpa. Dacára, hogy az imént bő lére eresztve pocskondiázott íz meglehetősen formabontó, egyelőre nem mondanánk azt, hogy rossz (bár persze semmiképp nem jó), inkább olyan érzést kelt, mintha nyers lenne a sör, amit iszunk, bármit is jelentsen ez. A fő ízvonal hiába korlátozódik ugyanis a kellemesen standard-házias, erősen komlós végű, friss (épp ahogy ígérték) kortyokra, a lecsengés, majd utána a végtelenségig tartó utóíz olyan megbízható határozottsággal sugallja a már unásig ismételt szezámmagot, mintha csak egy agresszív biztonsági őr a polcok közé dobott volna minket egy Drogerie Markt bionövényáru-részlegén. Ha jobban véggiggondoljuk, igazából ebben is csak pozitívumokra bukkanhatunk ellenben, hiszen a kóstolás végére beigazolódott a kedvcsináló tételmondat minden eleme, mégha kissé sajátos értelmezésben is: a Szentendrei valóban aranysárga, még friss is, és abszolút jellegzetes az íze - dícséretes, hogy nem egyből az 'egyedülálló' jelzőt választották.
Alkoholtartalom: 4,(?) V/V %
2008. 11. 26.
