magyar világos sör
ÚJRAKÓSTOLÁS, az eredeti cikk itt olvasható
Elég ritkán foglalkozunk itt a Kontár Komlókutató blogon alsópolcos olcsósörökkel, ami nyilván nem véletlen, hiszen egyfelől általában semmi jó nincs bennük, másfelől elég egyformák. Ez az egyformaság ráadásul nem csak a kóstolási élményre vonatkozik: a kategória (eufemisztikus marketingesnyelven az „alacsony árkategóriájú sörök”) egyes példányai általában kompromisszumos összetevőikben, németes elnevezésükben és alacsony alkoholtartalmukban is meglehetősen egyívásúak. Vannak persze átmenetek, hiszen a 3% körüli igazi, őszinte olcsósörök és a 4% körüli alsóbb polcos, de marketinggel is tolt márkák (mint a Kőbányai vagy az Arany Fácán) mezőnye egy kicsit azért összemosódik.
Mai tesztalanyunk, a Kőbányán készülő Rocky Cellar is az atipikus modellek közé tartozik, hiszen ránézésre abszolút egyike a teljesen csereszabatos, eldobható dizájnú, marketing nélküli olcsósöröknek, amikre egy gyár sem büszke, és csak azért gyártják, mert nagy piaca van. A neve mégis szokatlan módon kilóg az olcsósörnév-generátor általános működési mezsgyéi közül, ráadásul idősebb olvasóinknak még ismerősen is csenghet; nem véletlenül. A Rocky Cellar ugyanis egy meglepően patinás és régi márka, még a kommunista államosítások előtti Dreher-érából származik, igaz, meglehetősen kanyargós életúttal. A hatvanas-hetvenes években exkluzív exportmárkaként, a nyolcvanas években BNV-győztes sörkülönlegességként, a kilencvenes években pedig meghatározhatatlan piaci szerepű reliktumként találkozhatunk vele.
A Kőbányai Sörgyár privatizációját, majd rákövetkező átalakításait követően már elég egyértelmű formában támadt fel: a már sokszor említett alsópolcos kategória őszinte tagjaként, amin csak a „több mint 80 éve” felirat utal a kalandos múltra. A KK-nak nem most van van először szerencséje hozzá, szűk tíz éve egyszer már írtunk a Rocky Cellarról, és most kizárólag azért vesszük elő újra, mert akkoriban még elég butácskán alkottunk, ezért azokról a sörökről, amikről relatív sokan akarnak olvasni, nem bánjuk, ha nem teljes blődségek szerepelnének a kedves kis hasábjainkon. Márpedig a Rocky Cellarról, bizonyára a már részletesen kivesézett szokatlansága miatt, elég sokan akarnak olvasni, e pillanatban konkrétan a Kontár Komlókutató blog negyedik legolvasottabb bejegyzése a róla szóló 2008-as kritikánk; szűk ötszáz további bejegyzéssel versenyezve ezért a helyezésért.
Szóval újrakóstolunk, bár nagy izgalmakra nem számítunk. Kitöltve aranysárga, tükrös sör, tetején fehér, kisszemű, gyorsan múló habbal. Illata híg, leginkább valamiféle kellemetlen, befulladt cefrésség uralja, a maga dohos dominanciája mögül némi gejl kukorica, valamint visszafogott átlaglagersör-jegyek bukkannak elő. Ha belekortyolunk, mindenekelőtt a gyenge sörök globális zsinórmércéjével, az agresszív erejű szénsavval találkozunk, aminek ugyebár elég fix szerepe van: hogy ne érezzük a sörünk ízét. Ha igazán ügyesek vagyunk, és a profikhoz hasonlóan fagypont körül fogyasztjuk, akkor aztán tényleg bármilyen íze lehetne, úgyse tűnne fel.
A korty ízéről így eleinte nehéz bármi érdemit mondani; hiába nem vagyunk igazi profik, és isszuk olyan tizenkét-tizenhárom fokosan, mire elmúlna a szénsav csípése, már csak a hígan puliszkás, cserébe továbbra is dohos hangulatú utóíz marad hátra. Ha nagyon koncentrálunk, ezen felül még némi savanykás mellékízvonulatot csíphetünk el a korty közepéből, de az élmény összességében továbbra is rendkívül híg; ahol pedig nem híg, ott kellemetlen. Szokás mondani, hogy a gonosz sörgyárakban nem a sörfőzők, hanem a könyvelők felelősek a receptért: ez nyilván mindenhol más és más mértékben igaz (és valamennyire szinte mindenhol), mindenesetre a Rocky Cellar és a hasonló sörök pont olyannak tűnnek, mint amiknél kimaxolták ezt a rosszmájú összeesküvés-elméletet.
Muszáj mindig elmondani, így most is elmondjuk, hogy tisztában vagyunk vele: egy csomó embert – jövedelmi és kulturális helyzettől szinte függetlenül – nem érdekel a sörök világa és/vagy a gasztronómia, és a sörképük inkább csak afféle örökölt kulturális minta. Nekik valami olyasmi jelenti a sört, mint a Rocky Cellar: egy nem túl jó ízű, hígan alkoholos ital, aminek a folyadékutánpótlás és a szódavízértelemben vett frissítés a két fő funkciója, és amit alapvetően azért iszunk, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor – mintegy rituálisan – ezt szokás, a kerti munkától a nyári vacsorán át a tévénézésig; és furcsán néznének ránk, ha másképp tennénk.
Ha azonban érdekel minket a sör, és úgy döntöttünk, szabadidőnkben nem (csak) a csilipaprikák, az operettlibrettók, a flektáló nyelvek, a litván mézbirkózás, a PUA-nyitások vagy a kecsketenyésztés részleteiben mélyedünk el, hanem inkább a bécsi lager és a new england IPA közti tartományt térképeznénk fel, akkor teljesen felesleges akár a Rocky Cellarral, akár bármely rokonával ismerkednünk, hiszen pontosan nulla mértékben segítenek abban, hogy kiismerjük magunkat a sörfőzés különféle nüanszai között. De ha mégis kifejezett vágyunk, hogy a lehető legtökéletesebben irreleváns sörökkel múlassuk az időt, máris egészen jó választássá válik, hiszen ilyen patinás olcsósört máshol igazi kihívás találni.
Alkoholtartalom: 4 V/V %
2017. 10. 17.
