San Marino-i világos sör
Miután tegnapelőtt olyan szépen, bő lére eresztve értekeztünk a La Volpináról, ma a San Marino-i sörmezőny elméletileg lejobbikát tűzzük pohárra; az erős és (ettől nem függetlenül) relatív sok - 44 - Ratebeer-ponttal bíró Tabachérát. Minthogy az általános patronokat az előző cikkben már mind ellőttük, talán ideje a multipack két első tagjával való élményeinket is röviden számba venni. A Gradisca és a Midóna egyaránt iható, de egyúttal érdektelen, kissé zavaros ízvilágú sör volt, amelyeken érződött a hónaljverítékes próbálkozás, hogy valamilyen belga stílusú ale-t felsőerjesszenek az Appenninek lábainál, de a dolog nem nagyon akaródzik összejönni, így lényegében nyom nélkül fogyott el mindkettő, és csak az egyre kíváncsibb várakozás maradt utánuk hátra, hogy a két, elvileg izmosabb maradék üveg javít-e az összbenyomáson.
Most már tudjuk, hogy a La Volpina nem ért el e téren különösebb sikereket, így a Tabachérával kapcsolatban is egyre fogynak amúgy sem túl magas reményeink - és ezen a mai palackra kerülő, immáron szokásos Amarcord-védjegy furcsanős festmény sem lazít, a maga kék színkódjával (pedig a kreatív színezésminta egyébként kellemes tulajdonsága a márkadizájnnak) és apró, buta fejéhez társuló gigantikus dekoltázsával, dehát biztos van, aki az ilyesmire gerjed, a latexfétisnél például semmivel sem lenne jobban meglepő. Az már annál inkább, hogy a hátcímkén olasz zászló lobog egy helyben, hiszen az átlagosan szarkasztikus sörivó azt hinné, hogy egy egzotikus helyen készült sörnél inkább épphogy az egzotikumot igyekeznének kidomborítani, erre mégsem. Ha tüzetesebben megnézzük, mi fán is terem a Birra Amarcord, egy nem éppen San Marino-i, inkább tengerparti - rimini - címet kapunk, ami már majdhogynem lázadásra is késztetne, de mivel nemcsak gyanakvóak, de alaposak is vagyunk, két kattintással mélyebbre ásva az az - egyébként nem túl izgalmas, de sormintának nagyszerű - információ is előkerül, hogy Rimini csak a cégközpont, a főzde valóban San Marino-ban van, az olasz határtól hozzávetőlegesen húsz méterre - szóval mégiscsak menőzhetünk az egzotikumfaktorral.
A Tabachéráról magáról elsőként a szép, mélysárga, kissé opálos szín tűnhet fel - amit a gyári honlap linkelhetetlen Flash-tengerének mélyén valamilyen titokzatos okból "double brown"-nak címkéznek -, édeskés-gyümölcsös, mellette halovány, de kiérezhető káposztás felhanggal terhelt illattal. Első kortyaiban a duplamalátasör-jelleg telt, vaníliás hátú, kissé diós édessége tapintható, az ütóízben kissé lecsupaszodó maláta - komló-alapú, valami miatt enyhén lageresnek ható profillal. Meglepő módon nem lóg ki belőle méterekre a kilenc százalék alkohol, és a test ugyan nincs az elvárható mértékben egyben, de azért majdnem, és szép pillanatai (főleg az enyhén sűrített tejes hatású vanília-témában) még így is vannak. A leginkább iható az Amarcord-négyesfogatból; nem maradandó, de kóstolásra érdemes példány.
Alkoholtartalom: 9 V/V %
2009. 11. 12.
