A KK viszonylag ritkán ír olyan sörről, amit már korábban is ivott, de a győrzámolyi Bors Serfőzde belga ale-kísérlete épp ilyen: már a 2011. őszi Főzdefeszten is szerepelt csapon, de akkor valahogy eléggé kiforratlannak tűnt, ezért nem is fordítottunk rá túl sok további figyelmet. Néhány hete azonban megjelent palackozva is, ami - mint azt a Folyékony Kenyér híradó cikke is megemlíti - már önmagában jelentős fegyvertény a magyar kisüzemi mezőnyben. Az meg, hogy még budapesti viszonteladóknál is kapható, végképp. Blogunk is a Semmelweiss utcai Fahéj kávézóban vett egy 0,33-as palackkal, jóleső déja vu-vel nyugtázva, hogy mostanra a magyar mikrofőzde-kultúra is elért egy következő, magasabb szintre.

Ezt három fő pont mentén tudnánk körülírni: egyfelől újabb, kevésbé bejáratott típusokkal kezdenek a főzdék kísérletezni (ebben korábban már a Grabanc, illetve a Csobánkai Kézműves Sörfőzde is bizonyított); másfelől ezek a sörök sikerrel beveszik magukat a hasonló érdekességek iránt fogékony pionír fogyasztók számára hozzáférhető helyekre (elsősorban budapesti boltokba és kávézókba-kocsmákba, ugyebár). Harmadrészt, ami már inkább szubjektív szempont, kezdik hozni azt a dizájnvonalat, amit az érdeklődő sörbarát korábban olyan forrásokból láthatott, mint a rozsnyói házifőzőverseny külcsín-különszáma, vagy egy-egy lengyel kisüzemieket kínáló kocsma polca. Azaz: a szokásos magyar háztáji címkék lenyűgöző és tiszteletet parancsoló fokú amatőrizmusán messze túljutva, ám a sörmultik hideg, tankönyvszagú tömegstílusa helyett inkább valamiféle klasszicizáló közvetlenség felé kupálódnak ki. Ennek a dizájnkategóriának pedig talán épp a Tuck barát az első igazi magyarországi képviselője.

Persze a beltartalom ennél jóval izgalmasabb kérdés egy olyan falusi mikrosör esetében, ami felirata tanúsága szerint "magyar kézműves ALE (belga ízvilággal)" - ráadásul a 12 C°-os ajánlott fogyasztási hőmérséklet feltüntetése is olyan, bockbisztró-közeli magaskultúrába hajló profizmust ígér az  európai kézművessör-mezőny ismeretében, hogy ha volna rajtunk sapka, biztos levennénk az első kortyok előtt. Amiket máskülönben kissé idegennek érződő, gabonás illatok; továbbá szép, narancsba hajló rézvörös szín vezet fel; csak hogy első pillanatra megintcsak értékelési zavarokba kergesse az elbizonytalanodott KK-t. A maláta vélhetően lágy-édeskésnek szánt karakterébe ugyanis belógnak némi - valószínűleg - nyersárpás vonások - ellenben a pár másodperccel később érkező és egyből tökéletes egyeduralomra törő vaskos, de nem túl kegyetlen komlókeserű tökéletesen húzza ki magát a sörösüveg skatulyájából, ideális lágy trópusigyümölcsös végződéssel csillapodva el utóbb. Utólag az alkohol mellett egy kevés tejsav-utánérzés is megjelenik, de ha a nem hibátlan kortyeleji és -végi ízjegyeket kivonjuk az egyenletből, a Tuck barát nagyjából egy bitter ale és egy apátsági dubbel keresztezéseként hat, teljesen újszerű irányokban gyarapítva a magyar sörtezareuszt. A korábbi ellentmondásoknak megfelelően értékelni is leginkább egy nem-tökéletes és egy közel-tökéletes élményszelet átlagaként lehet - legyen mondjuk két és fél meg öt. Azaz kerekítve négy.

Alkoholtartalom: 7,7 V/V %

2012. 02. 13.