magyar ízesített stout
Több oka is van annak, hogy miért nincsenek nagyívű cikksorozataink itt, a Kontár Komlókutató blogon – legfőbbképp persze az, hogy túl ritkán írunk, ezért ha sorozatba kezdenénk egy adott témáról, mellette az esetleg épp piacra kerülő, whiskeyshordóban érlelt, évjáratos Arany Ászok Barley Wine-ról sem maradna lelkierőnk posztot írni, nem hogy egyebekről. Épp ezért képez üdítő kivételt a Szent András Sörfőzde Esthajnal című karácsonyisör-sorozata: mivel évente csak egyszer jelenik meg, könnyen találunk helyet neki a cérnavékony kapacitástervben. És mivel amikor elindult, még nem jött ki hetente hat-tíz-negyven új magyar sör, kellő lelkesedéssel fogadtunk, most pedig már támaszkodhatunk a veretes hagyomány lélekemelő erejére abban (meg persze a kíváncsiságunkra), hogy minél több évben ráforduljunk az aktuális kiadásra.
Esthajnal néven idén hatodjára jön ki valamilyen karácsonyi sör Békésszentandrásról (és mivel tavaly összeszedtük már az egyes évjáratokat, most nem fáradnánk vele külön) – a recept mindig más, jellemzően valami szokatlan, ami alól a 2018-as változat sem kivétel: mostanra egy füstölt aszalt szilvával ízesített, 10,5 százalékos imperial stout jutott. A nemzetközi sörfőzési trendeket ismerve olyat biztos nem állítanánk, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe, de annyit, hogy az aszalt szilva – különösen füstölve – nem tartozik a gyakran látható söralapanyagok közé, azért bátran kijelenthetünk.
De jól működik vajon imperialstout-alapanyagként? Természetesen fogalmunk sincs, így kóstolunk: kitöltve olajosan sűrű, koromfekete testet látunk, rajta rendkívül illékony, enyhén lilás beütésű, máskülönben capuccinobarna habbal. Illata kormos, geil és szilvás, kiadós fruttissággal fejelve meg, illetve intenzív vaníliás-mézeskalácsos karakterrel kísérve (ami távolról a jó öreg Primátor Double-t idézi – vigyázat, ultrarégi link!). Belekortyolva elsőként a műfajhoz képest szokatlanul intenzív szénsavasság jelent meglepetést, ami a maga enyhén csípős kirajzolódásával egy morzsányit mintha el is fedne az aktuális Esthajnal-ízcsokorból.
Ami máskülönben – és megfelelve a békésszentandrási sörfőzés elsősorban kontinentális komfortzónájának – kissé baltiporteres irányból közelíti az imperial stout műfaját, így aki eddig baksörökön szocializálódott, nem fog kimondhatatlan erejű kultúrsokkba futni. Legfeljebb csak a malátázatlan pörkölt árpa stoutfajtajellegi jelenléte miatt. A kóstoláshoz javasolt 15 fokos hőmérsékletet tartva sörünk vibrálóan élénk, alkoholos kortyokat kínál, amiben az aszalt szilva jól összesimul a komlós aromamorzsákkal (hiszen hiába intenzív a komlózás, ekkora szárazanyag- és alkoholtartalom mellett mindenképp kiegészítő szerep juthat csak neki), ízpárosításukat vastag, hamusan pörkölt kortyderék támasztja alá. Az aszalt szilva említett füstössége, ami máskülönben az összetevők listájából derül ki, ekkor szinte egyáltalán nem érezhető, az árpa- és árpamaláta-eredetű, alkalmanként már-már faszenes irányba hajló vonások mellett a jelek szerint nem tud önállóan érvényesülni. Utóízben egy fokkal jobban felfedezhető, akkor már nem az imperial stoutok megszokott füstösségét érezhetjük csak – egyébként ekkor nyílik ki legjobban az aszalt szilva aromagazdagsága is. Lecsengését korom, újfent aszalt szilva, valamint vanília dominálja, plusz enyhe alkoholos toroktáji csípés.
Az Esthajnal leginkább azáltal tér el a klasszikus russian imperial stoutok ízuniverzumától, hogy végig több fokkal édesebb azoknál, olyan maradékcukros hangulattal, mintha az erjedés nem ment volna végbe a hasonló sűrűségű söröknél megszokott arányban. Ami persze lehet érlelési kérdés is, könnyen elképzelhető, hogy további egy-két-sok év múlva kiforrja magát a karakter és biliárdgolyószerűen lekerekedetté válik minden kortya – de szintén a fiatalság gyanúját erősíti, hogy némi borsosan fenolos vonások is feltűnnek alkalmanként a kóstolás során. Így most az Esthajnal minden kalandossága és izgalmassága ellenére is megállunk négy pontnál: bár egy ilyen masszív sörnél nyilván szinte végtelen ideig lehet játszani az érleléssel és sosem lehet tudni, hogy még egy év múlva nem lenne-e még jobb, itt egyértelműen lenne terepe valami olyasféle többéves vintázsbiznisznek, mint amire pont a Szent András hozott hiánypótló példát a hetekben a 2015-ből életre keltett Black Rose-zal.
Lábjegyzet: a kóstolt palackot – egy további palack és egy pohár kíséretében – a főzdétől kaptuk ajándékba.
Alkoholtartalom: 10,5 V/V %
2018. 11. 24.
