ír vörös sör
A Guinness tarkasörére már csak az ára miatt is nagy elvárásokkal tekintettem (a 0,33-as üveg az 500.- körüli ármezőnyt színesíti (ha-ha), de nem hiszem, hogy bárkit meglepnék a kijelentéssel, miszerint nem csak az lehet drága, ami jó. Ezt az instant életbölcsességet a Kilkenny is igazolja, de csak a feltételes mód jogosságában: ha létezik a tökéletes sör receptje, az ír bácsik egészen sokáig jutottak a másolásban.
Az csak a dolog egyik fele, hogy a színe önmagában különleges hangulatot kölcsönöz, a lényeg inkább abban kereshető, hogy az íze ezt még fokozni tudja. Pontosan az ideális aroma, illat és íz: kiteljesedik az a kicsit friss kenyérre emlékeztető utóíz, amit a jobb sörök érinteni szoktak; a magyar <200 huf-sörökhöz szokott ínynek pár korty után már töménynek tűnik az idealitása – pár hónap szoktatás után már biztos természetes lenne.
A Kontár Komlókutató természetesen ez alkalommal sem tekint el az eltévelyedett, hiszékeny fogyasztó felesleges információkkal traktálásától, ezért most néhány sörtörténeti sor jön. Szóval, Kilkenny (avagy gaelül Cill Chainnigh) egy város, illetve egy megye Írország délkeleti részén, azaz itt is a sörnévadás egy végtelenül fantáziadús példáját láthatjuk. Magáról a Kilkennyről egészen kevés forrás található, de a lényeg valami olyasminek látszik, hogy az egyik legismertebb ír vörös sört, amit 1710-ben francia szerzetesek kezdtek főzni Kilkennyben, a 20. századra már rég Smithwick’s-nek hívták, de ezt a kontinentális európai alkoholisták kedvéért megváltoztatták valami könnyebben kiejthetőre. Azóta angolszász nyelvterületen többfelé egy édesebb Smithwick’s-féle vörös sört futtatnak Kilkenny néven, de közép-európai exportra meg nem, szóval a fonal csoda, hogy eddig megvolt. 1965 óta a Guinness brandje alatt fut, majd azzal együtt a Diageo konszern kezébe került.
Alkoholtartalom: 5,0 V/V%
2006. 04. 21.