német barna sör
Őszintén reméljük, hogy mai cikkünkkel még azoknak a magabiztos alkoholistáknak is tudunk újat mondani, akiknek egyébként kisujjukban van a magyar sörpiac - például hogy a címben szereplő sört, a magunk legnagyobb meglepetésére ugyan, de Magyarországon vettük. Tettük ezt annak ellenére, hogy a Maxlrainer virtigli bajor helyi sörfőzde, söreiket ennek megfelelően még Németország egyéb tájain is legfeljebb szaküzletek tartják. Az országon kívül pedig végképp ritkaságszámba mehet minden valószínűség szerint, hiszen néhány elborult strigulavadász fanatikuson kívül nem sokan akadnak, akik a százszám tenyésző bajor főzdék közül épp egy legfeljebb átlagosan értékelt lokálüzemre lenne kíváncsi, ha tucatjával találhat sokkal izgalmasabbakat is a környékről.
Nos, épp saját példánk bizonyítja, hogy a fentiek dacára bárhol bármilyen sörbe lehet esély beleszaladni - a KK például augusztusban Szigetváron töltött pár napot: kellemes város, szép környék, de nem neveznénk egy kimondott sörmekkának. Van viszont egy panzió a főutcán, ami látványosan csakis német turistákra hajt (mint erről kiváló honlapjuk is hamar meggyőzhet mindenkit): a Lenzl's. Itt német a szakács, németek az ételek, de német a sör is - ráadásul nem is valami hitvány licencspatennel szúrják ki a bőkezű teuton nyugdíjasok szemét, sőt, nem is valami szokványos Paulanerrel vagy Bitburgerrel, hanem elnyúlnak egészen a fent említett átlagos, ám ismeretlen tucatbrauerei-ig, és Maxlrainer-söröket tartanak, csapon és üvegben egyaránt. Persze boldogan éltünk a lehetőséggel és végigkóstoltuk a választékot a pilstől a szűretlen félbarnán át a világos búzáig; a barna sörből viszont már csak itthonra kértünk egy üveggel.
Utólag úgy tűnik, nem taktikáztunk rosszul: a főzde harmadik legjobbra értékelt söre az Aiblinger Schwarz, ráadásul pillanatnyilag épp a legtöbbek által pontozott is, biztos minden Ratebeer-bajnok Szigetvárra jár. De ha esetleg mégsem, a KK helyettük is megtette, ennek bizonyítására pedig - minthogy elértünk az obligát Harmadik Bekezdéshez - rászánjuk magunkat a leíró szakaszra. Eszerint a Maxlrainet Aiblinger Schwarzbier elsőre bárdolatlanul alkoholos illattal támad, amit ízben szerencsére valamivel kifinomultabb megvalósítás követ. Dominál a (cukrozott) kakaópor, de ezt nem egyensúlyoz ki észrevehető komló, inkább csak a korty végén előtűnő, de még elviselhető intenzitású savanyú utóíz képez valamiféle ellenpólust - amihez viszont, sajátosan lisztnek ható malátás vonások keverednek. Nem túl bonyolult sör, megvalósításban kissé népies hangulatú (nagyjáből mint a főzdehonlap), viszont tűrhetően hozza az édeskés, mégsem gejl barnasör-őstípust. Ha passzol az ízlésünkhöz, akkor ivósörnek jó lehet, kulináris élményként ellenben biztosan nem fogunk rá emlékezni.
Alkoholtartalom: 5 V/V %
2010. 11. 17.
