Mióta felvirradt a sörfília hajnala és már a szélesebb közönség számára is érzékelhető módon beindult a magyar kisüzemi kínálat népszerűsítése, a budapesti sörfőzdékről úgy általában könnyen tudomást lehet szerezni. Hiszen Mister szinte mindenhol van, az ER-PÉ az aluljáróboltokban hódít literes petpalackjaival, a Rizmajert újabban már belvárosi színhelyeken is mérik - összességében tehát kétségtelen, a fővárosi üzemek, pozíciójukból fakadóan, jól profitálnak a változó divatból, még akkor is, ha nem éppen világklasszisokat főznek. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen Csepelről mindenképp egyszerűbb sört szállítani a Terézvárosba, mint Békésszentandrásról vagy Miskolcról. Annál meglepőbb ellenben, hogy a felsoroltakon túl van még egy sörfőzde Budapesten, ami még csak nem is brewpub, mint mondjuk a Kaltenberg, tehát illene viszontlátni akár boltpolcokon, akár kocsmákban, mégsem tud róla szinte senki.

A szóban forgó Lehmann-féle sörfőzde, mai cikkünk tárgya, Aranyhegyen, Óbuda egyik Üröm felőli dűlőjén áll, egy pékség melléküzemeként, a máskülönben errefelé szinte lakatlan Aranyhegyi úton. A fő rejtély az, hogyan fogynak el söreik, ugyanis eddig nem találkoztunk semmilyen jelével annak, hogy a főzdével-sütödével egy helyen üzemelő, tökéletesen néptelen műemlék közérten kívül bárhol máshol is árulnák két terméküket, az Aranyhegyi Világost és az Aranyhegyi Barnát. Megoldás híján a következőkben az utóbbival fogunk foglalkozni, de addig is méltatlan lenne, ha nem hivatkoznánk az Óbudakocsma blog vonatkozó, visszaemlékezésektől sem mentes bejegyzésére, ami talán legalább egy keveset megvilágíthat az üzem múltjából.

Elöljáróban persze röviden megemlékezünk a Világosról is, ami a felfedezhető műanyagnyomok mellett is egy kellemesen közepes, jól komlózott, klasszikus kisüzemi sörnek bizonyult, olyan három pont körüli fajtának. Arra pedig főként ideális volt, hogy felkeltse a barnával kapcsolatos érdeklődésünket, így benézünk az őszinte egyszerűségű címke mögé (ami egyébként a Világos címkéjének barna monokróm változata, közös képért katt ide): sötét, majdnem fekete test fogad, minimális intenzitású pörköltmaláta-illattal. Ízében lábatlankodik némi savanykás mellékíz, mellette viszont tisztességes - megintcsak - pörköltmalátás alapok jelentkeznek, némi karamelles és határozottan kiérezhető komlókeserű vonásokkal megtámogatva. Kissé emlékeztet a malátával/melasszal hamisított barna kenyerekre, egyszersmind igazi ivósör, és ha az ilyesféléket nem petpalackba, hanem mondjuk családi csatosüvegbe mérnék, valószínűleg mindenki szívesen szaladna át a szomszéd főzdébe esténként egy-két literért. Sajnos az Aranyhegyi út 12. nem sok embernek van a szomszédban, ráadásul üveg sincs, csak palack, de a tisztes középszert így is hozza: látogassanak hát el a Lehmann-boltba, ha másért nem, legalább a látvány miatt.

Alkoholtartalom: 5 V/V %

2012. 01. 25.