ír stout

A KK gondban van a bálványszerű söridol bemutatásánál, mert óriási paradoxont kell leküzdenie és még az énképe is csorbát szenved.
Lássuk, miért.
A két lábon járó hazai populáció sört már életében a Sárkány-Ritterburg-Mühlentor háromszögön kívül is fogyasztó része szinte egybehangzó véleménye szerint a Guinness Draught a sörivás csúcsa, a minőségi élvezet szinonimája és egyáltalán, a fekete cseppekbe sűrített kánaán. Ez, illetve a bárdhárfával kiegészített sejtelmesen tündöklő, mesterien dizájnolt palack mind áhitatos szomjúságot ébresztett bennem iránta, már az első, igazolványkérésen izzadós sörbeszerzésem óta. De egyrészt a véletlen, másrészt a 500 huf/330 ml arány egészen mostanáig várattak, így aztán tökéletes extázisban fejtettem le a kupakot életem első csodapalackjáról. Először az illattal szembesültem. Nem éreztem tőle hirtelen zsigerien szétáradó energiarobbanást, de kellemes és újszer) volt, így bizakodva töltöttem pohárba az élénken reklámozott csapolásszimulátor-golyóval az első néhány kortyot. A színe tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak: drámaian fekete; alacsony, lágy habbal.

Ezután megkóstoltam.

Egy pillantra átéreztem, milyen lehet egy Suzuki motorjának lenni, amit 100 km/h-nál hátramenetbe kapcsolnak és újra beleugranak a gázba. Szinte lefejelt a hirtelen változás az első benyomásaim és az ízek között – megfejthetetlen aromájú, alig lenyelhető ale-t tartottam a számban, amit az ízlelőbimbóim a hirtelen sokktól valamilyen szürreális, de veszélyes vegyszerként értelmeztek, és végül pusztán az ára vitt rá, hogy utolsó cseppig leküzdjem mind a három és egyharmad decit.

Mindez persze nem lenne akkora tragédia, ha most leírhatnám azt, hogy szerintem a Guinness egy kalap szar, legfeljebb kulináris tahónak érezném magam egy kicsit. De nem írhatom ezt, mert nem az. Igazából valami olyan benyomást hagy maga után, mint egy Bartók-zongoradarab: értelmetlen és tenyérbemászó baromságnak tűnik elsőre, egészen rövid gondolkodás után ráébred az egyszerű elméjű halandó, hogy csak az ő befogadóképessége korlátozott hozzá. Remélem, mire ötven leszek, már ízleni fog az Allegro barbaro mellé – addig is spórolok egy csapolt korsóra az Irish Cat Pubból.

Alkoholtartalom: 4,2 V/V%

2006. 05. 03.

(egyelőre értékelhetetlen)