olasz világos baksör
Amint azt tegnapelőtti cikkünkben beígértük, szép sorjában sor kerül a Moretti-klán izgalmasabb tagjaira is, ma például az ígéretes nevű Doppio Maltora. Az elnevezés, egyébként, az olasz söripar erős, legutóbb is bőven taglalt osztrák gyökereit is kiválóan illusztrálja egyben; a 'duplamalátasör' jól ismert, bevett fogalom volt a Monarchiában (és utódállamaiban - így Magyarországon - utána is), mégha ilyen néven mostanában már nehéz is találkozni vele, bár távolról sem lehetetlen: a német varázsszóra, a Doppelmalzra rákeresve jó pár instant találatot kaphatunk, de szabatos definíciót persze nem, így legendás formállogikánkra hagyatkozva kell feltételezzük, hogy a duplamalátaság egyszerűen dupla annyi felhasznált malátát jelent, ennélfogva pedig nagyobb szárazanyag-extrakttartalmat - de ha valaki műveltebb a témában, örömmel látjuk aufklérista kommentjeit.
A sima Moretti kudarca után már maga a műfaji újdonság is a pozitív ígéret szelét hoz, amin csak erősít a pofás, olajzöld témájú megjelenés, a maga nagyságrendekkel kevésbé vásári stílusával, elődjéhez képest. Túllendülve a vizuális összhatáson további érdekességeket is tartogat a Doppio Malto üvege, például hogy az árpamalátán kívül búzamalátából is készül, a kukorica pedig, szerencsénkre, ezúttal kimaradt az üstből. Kitöltve kellemes, aranysárga színű; virágos, élénk illattal (gyaníthatóan a búzamaláta eredményeként), megkóstolva viszont elmarad az eddigiek alapján ösztönösen feltételezett édeslager-ízrobbanás, helyette egy határozott, karakteres sör jelenik meg, a vaskos malátásságot erős komlófutamokkal egyenlítve ki. Utóíze ideális, enyhén édesen búcsúzik, és ekkor már az egyébként kissé zavaróan aktív szénsavasság sem rontja el a képet.
A lelkiismeretes sörkóstoló (nem mintha a KK alapértelmezésben ilyen lenne) persze nem kóstol sört kellő tájékozottság nélkül, a gyári honlap pedig eseti választ kínál első bekezdésbeli rejtélyünkre: a Moretti esetében a duplamalátaság egyszerűen duplabakságot jelent, világos kiadásban. Ez már kevésbé tükröződik ízben - legalábbis korábbi világosbak-élményeink alapján -, de technológiailag biztosan igaz lehet, a szép bajszú olasz emblémaember csak nem hazudik. Ahogy melegszik sörünk, úgy válik egyre erősebbé a virágos-édes vonal (és úgy marad változatlanul háttérben az alkoholíz - ami dicséretes, legalábbis sok hasonló erősségű sörnek nem szokott összejönni); úgy helyezkedik el karakter tekintetében valahol a Borsodi Bivaly és az Eggenberg Urbock között, minőség terén természetesen ez utóbbival téve bizonyságot közelebbi rokonságról. Túlzás lenne azt állítani, hogy kivételes élmény, de mindenképp kellemes, északolasz polgári ebédeknek biztosan kiváló kiegészítője, legközelebb próbálják ki Önök is a vasárnapi lasagne mellé.
Alkoholtartalom: 7 V/V %
2008. 12. 05.
