Crna Gora-i barna sör
Sokáig panaszkodott blogunk, hogy Magyarországon semmi extrémet nem lehet kapni, mégis a helyzet, meglepő módon, az utóbbi néhány hónapban annyit javult, hogy amikor ma ellátogattunk a Különleges Sörök Boltjába rutinellenőrzésre, már megint mi lepődtünk meg, hogy ilyen sose hallott, ismeretlen sörök kerülhetnek Budapestre. Természetesen ennek a KK rendkívül örül, sőt, épp azt próbálja érzékeltetni, hogy milyen gyorsan átváltott a kereskedői szféra (egy kicsiny szelete) a reaktívból proaktívba, és végre nem egy-egy értékes külföldi sört tud csak az egyszeri monomániás fogyasztó izzadó tenyérrel várni, hátha polcra kerül, hanem a boltos tudja újabb és újabb furcsaságokkal meglepni őt. Ez pedig legalább annyira jó dolog, mintha Kőbányán embargót hirdetnének a kukoricagrízre, csak, szemben ez utóbbival, még reális is - olyannyira, hogy immáron maga a valóság.
Egy ilyen nyálas kirohanás után a stilisztikai ellenpontozás megkívánja, hogy tárgyszerűbb, racionálisabb hangot megütve napi sörünkről is ejtsünk pár szót. Legfőbb jellemzője, hogy literes PET-palackban van, ezért az ember hajlamos nem túl komolyan venni, egész addig, amíg eszébe nem jut, hogy a nálunk balkánabb Balkánon ez abszolút sztenderd, még a feltehetőleg prémiumnak minősülő hatszázalékos barna is automatikusan műanyagba kerül Crna Gora-ban (amit valami rejtélyes okból az olasz tükörfordítás Montenegró néven illet a világ nem-szláv része) - bár az egyetlen használható internetes kép tanulsága szerint üvegben is kapható. Mivel a KK lusta, ezért bemondásra kéri elhinni, hogy a PET-palackos ugyanúgy néz ki, csak nagyobb és műanyag; majd ebből az elméleti alapvetésből kiindulva fejti tovább, hogy az említett megjelenés milyen viccesen egyensúlyoz a délszáv fröccsöntött műbukolika és a magyar sufnisörfőzdék dizájnja között (sok-sok Times New Roman-nal körítve), dacára, hogy a Nikšićko a nagy, félelmetes InBev-csoport helyi, trebjesai üzeméből származik. Bár ha megnézünk egy üveg (szintén InBev-kötődésű) Rákóczit, ráébredhetünk az egyébként evidens tényre, hogy a bennszülötteknek szórt olcsó, low-end üveggolyók terén a multik sem kifejezetten igényesek.
Nikšićkónk illata meglehetősen kifejezéstelen, a savanykás szarsörös felhangok békésen simulnak össze a malátásabb, ígéretesebb jegyekkel - ezek után pedig sokkoló erejű meglepetés, hogy ízben egészen erős: a lágy, édes karamellmalátás vonulat mellett folyamatosan jelen van a meglehetősen karakteres, mégsem diszharmonikus komlósság, barnasörhöz kifejezetten hangsúlyos módon. A házisör-érzéstől viszont minden inbevesség és listavezetőség ellenére sem tudunk elvonatkoztatni, amit csak erősít, hogy a fentiekhez azért csatlakozik némi kukoricára emlékeztető gyötrelem is, ami abban a túl jól ismert, gégetáji szorításban üdvözli rendszerint a megviselt sörblogszerzőt. Hogy van-e benne kukorica, azt természetesen nem tudjuk meg;bár őszintén szólva legalábbis meglepő lenne, ha egy olyan őskáoszban frissen fogant országban, mint Crna Gora, pont az összetevők feltüntetése számítana az élő társadalmi problémák akárhanyadikának is. De nyugodtan tegye fel a kezét, aki ezt furcsának tartja - azok között, akik igazolni tudják, hogy komolyan mondják, kisorsolunk egy üveg Rákóczit, húzóra.
Alkoholtartalom: 6,2 V/V %
2008. 12. 19.
