belga világos ale
Blogunk fontos prioritásként kezeli az üdvös ismeretterjesztést, ezért most egy ismert, sokfelé kapható belga sörmárka kevésbé ismert, kevésbé sokfelé kapható ikrét fogjuk bemutatni. Blogunk például sokáig úgy vélte, ugyanis, hogy a 'Corsendonk' így magában egy márka és slussz, pedig nem: két fő típusa a Pater és az Agnus, közülük az első az, amit könnyen lehet kapni, emellett barna a kupakja meg a címkéje, az utóbbi meg az, amelyiknek fehér. Mivel feltételezzük, hogy nem mindenkinek kellett középkori keresztény hímnuszokkal eltöltenie a gimnáziumi énekórákat, a két gyártmány nevéhez némi etimológiai lábjegyzetet is főzünk: fenti sorrendben 'Atya' és 'Bárány' a jelentésük. Ebből könnyen feltételezhetnénk, hogy trappista sörről van szó, de aki sok Agatha Christie-regényen szocializálódott (mi hál'Istennek nem), tudhatja, hogy sosem a legkézenfekvőbb forgatókönyv az igaz - így van ez esetünkben is: a Corsendonk csupán úgynevezett apátsági típusú sör (németes műveltségűek kedvéért Abtbier), de nem szerzetesek készítik, így a trappista védjegyként funkcionáló kis hatszögletű logót sem viselheti. (Ami egyébként a főexkluzív trappista Westvleterenen sincs rajta, de ott csak azért, mert nincs címkéje, a kupakra meg nem fér rá.) Egyébként van még három további típus is, ezek közül a puritán nevű Blond és Bruin nem jut el Magyarországig, míg a szenzonális Christmas igen, már amikor épp szezonja van.
A Corsendonk önpozícionáló stratégiáját nem túl nehéz felismerni, a sajátüveg festett Mária-oltárától kezdve az (egyébként kellemesen dizájnoltra sikerült) honlapig minden felületről a 'modern, nyugat-európai értelemben vett, csipetnyi klerikalitással színezett, puritán-elitista konzervativizmus' néven is ismert marketingjelenség köszön vissza. Mint úgy általában mindegyik nem-trappista apátsági jellegű sörről, ami tulajdonképpen nem is meglepő, mert amíg a szerzeteseknek nem célja az áderjánosi értelemben vett luxusprofit, addig az őket koppintani igyekvő belga kapitalistáknak annál inkább, így ők logikusan jobban rákényszerülnek az imázsépítésre is - mégpedig nem is sikertelenül, a KK házi, nem-reprezentatív tapasztalati mintájában a Corsendonk például az egyik legnépszerűbb ajándéksörnek számít (a Leffe, a kategóriabeli korábbi favorit, biztosan ott rontotta el, hogy most már itthon túl sok helyen kapni, és így elveszett a mértéktelen kuriozitásfaktor).
Az Agnus kitöltve meglepően világos (főleg annak fényében, hogy a magyar nyakcímke szerint barna), illata is hasonlóan enyhe (már amennyiben a 'világos' asszociációs párjaként az 'enyhe' következik), ízében elsőre némi szokatlanul lageres emlékeket ébresztő malátásság, majd sörünk melegedésével egyre határozottabb, búzasörszerű citrusosság bontakozik ki; észrevehető, bár hangsúlytalan komlós felhangokkal. Mindezt lágy, közelebbről meghatározhatatlan, légies édességíz szövi át, majd a gégetájékon jelentkező alkohol melegségével búcsúzik az üveg. Kellemes, szofisztikált ale, azonban nélkülözi a túlzottan egyéni vonásokat, nemcsak belga társai, de úgy általában a valódi különlegességek internacionalista versenyterén is - ennek megfelelően ha csak belga söröket pontoznánk, biztosan rosszabbul végezne, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a teljes referenciaalap olyan csökött söriparú helyeket is nagy mintával reprezentál, mint kis hazánk, így, a tisztesség halvány látszatát fenntartandó, érző szívünkre hallgatva, szemünk előtt világos Dreherekkel pontozzuk fel az Agnust.
Alkoholtartalom: 7,5 V/V %
2009. 01. 09.
