magyar világos sör
Várakozó tíz-húsz üveges sörlistánkat félresöpörve újra egy magyar törzsmárka kínálatbővüléséről lehet szerencsénk beszámolni, ráadásul újra a Sopronitól, mint az ország szemlátomást egyetlen, portfólió-fejlesztés terén érdemben aktív sörgyárától. A Szőke Ciklon névre hallgató tétel egyúttal utólagosan segít némi értelemmel felruházni az immáron másfél éves Fekete Démon elkeresztelését is, egyfajta nem túl vicces vagy eredeti, de legalább - hazai viszonylatban szokatlanul - koncepciózus nőihajszín-közhelyszótár mentén elhelyezve a Soproni új fejlesztéseit.
A fenti felismerésnél jóval nehezebb logikai feladványnak ígérkezik ugyanakkor annak megfejtése, hogy miért érdekes, sőt, egyáltalán miben új a Szőke Ciklon, ha egyébként ugyanolyan színű, ugyanolyan erős, illetve kábé ugyanazt az árkategóriát képviseli, mint a sima Soproni. A palack sem lesz a fenti rejtély megoldásában túlzott segítségünkre, ugyanis a hátsó címke expozéja csak annyit közöl, a buta marketingsallang lehámozása után, hogy: "így született meg a saphir komlóval főzött, 4,5%-os alkoholtartalmú Soproni Szőke Ciklon, amely a jóleső felfrissülés élményét nyújtja számodra. Különleges íze és frissítő ereje Téged is magával ragad." Ezt az ígéretes bevezetőt érdemes lehet az összetevők némileg sajátos felsorolásával folytatni; a szokásos vizet és árpamalátát kukoricagríz, komló, aromák, citromsav és szukralóz követi. Ezek közül a hátulról harmadik tag ígéri a legnagyobb viccpotenciált, már túl azon, hogy a kukorica és a bőven mért egyéb pótszerek jelenléte alapból valamilyen silány minőségű, majd utólag limonádésított sör árnyképét vetíti előre - ebben néhány sorral lejjebb a kóstolás szolgáltathat majd végső igazságot. Dizájnját illetően meglehetősen ütős a Szőke Ciklon, noha a nevén kívól lényegében semmi feminim élű nincs a metállimezöld címkefőszín és a halványan kannabiszlogóra emlékeztető nonfiguratív bozótháttér megjelenésében, amely utóbbit egyébként a nyakcímkén jobban megfigyelhetjük, kiderítve, valójában egy újraértelmezett komlóindát ábrázol. Legalább nem tévedtünk nagyot, a komló és a kender állítólag rokon növények, egyaránt a kenderfélék családjából, a csalánvirágúak alrendjéből, nagyszerű.
Illatra leginkább valamilyen herba-Radlert próbál a SzC utánozni, ízre azonban ebből csak egy, a szokásosnál citrom- és gyógynövényszerűbb alsó-középkategóriás magyar világos képe marad meg. A játékosan változó íz mindazonáltal tényleg kifejezetten érdekes, épp ezért kár, hogy nem tudjuk eldönteni, a jó komlóválasztástól vagy a rejtélyes aromáktól származik-e. Sajátos - és kicsit beteg - válasz a magyar sörgyártás fő kórjaira (mint a rossz, olcsó alapanyagok, túlnagyüzemiesített gyártástechnológia, elvadult árérzékenység, stb.), ami ugyan sikerrel üti ki a fentiek következményeinek egy jelentős részét, de persze nem úgy, hogy megszünteti őket mint okokat, hnem egyszerűen erőből felülírja néhány további adalékkal a megszokott negatív végeredményt. Ha nem számítana csúnya metaforának, azt is mondhatnánk, hogy megerőszakolja a mainstream sörgyártást, utána ráfogja a kézművesekre. Valószínűleg túlzás lenne azt feltételezni, hogy tudatosan törne a Soproni a modern európai újhullám söreinek (ld. pl. Prága, Pivovarský klub) nyomába, felületes ránézésre nem is teljesen sikertelenül, csak éppen az organikus helyett az ipari-szintetikus utat választva - sokkal könnyebben hihető, hogy valamifajta minőségi ugrás megkísérlése helyett inkább a kémcsöveken keresztül próbálták egy reményeik szerint eladhatóan nyáriasított világossal meghódítani az ország sörivó hányadának szívét. Ennek fényében pedig ugyan dícséretes volna az innovatív hajlam, csak hát jó lenne, ha inkább hasonlítanának az alkalmazott eljárások a hagyományos sörgyártásra, mintsem egy Deli-csokoládégyáréira. És ugyan, mint a bekezdés elején már említettük, kezdetben majdhogynem kellemes az összedobott végeredmény, mire kiürül a félliteres üveg, felfeslik a laborköpenyt addig takaró aromaháló és csak a bántóan műanyagszerű kémiatermes utóíz marad hátra.
Alkoholtartalom: 4,5 V/V %
2009. 04. 18.