bosnyák világos sör
Reméljük, senki nem vont le messzemenő következtetéseket abból, hogy a tegnapi bejegyzés kivételesen egy magyar sörről szólt; ma már helyreáll a rend és a Balkánról folytatjuk szemlénket. Mint azt a Jelen pivo esetében már írtuk ugyanis, augusztus második felében a KK megpróbált úgy csinálni, mintha más is érdekelné a világ sokszínű söriparán túl, ezért bejárta Európa valószínűleg legharmatosabb vonatkozó termelési potenciájával és kultúrájával rendelkező néhány országát, köztük a nagyszerű Bosznia-Hercegovinával. Itt elsőször egy mostanra ismeretlenné vált útmenti benzinkútnál, majd valamivel később a névadó városban nyílt lehetőségünk összeismerkedni a Sarajevsko-branddel, ami valahogy úgy zajlott, hogy vettünk egy-két üveggel, megállapítottuk, hogy szar, majd mivel a teljes fővárosban továbbra is az egyetlen kapható helyi márkának tűnt, ezt kiegészítettük azzal, hogy azért ha nagyon muszáj, meg lehet inni. Ezek a találkozások mind az üveges-mezitlábas Sarajevskóra épültek, amin kívül néha még a ma előkapott Premiumot is látni lehetett ugyan néha, de azt itthonra tartogattuk - épp ezért volt gigantikus meglepetés, hogy amikor unalmunkban megkerestük a Sarajevska Pivara d.o.o. neveztű anyagyárat, ott egy gigantikus, emellett - relatíve - meghökkentően elegáns gyári söröző fogadott, benne csapolt tizenhetes barnával, aminél finomabbat utunk során már nem is sikerült lássunk, pedig ez még csak a második nap volt. Igaz, az albán ipartól például valahogy nem is vártunk sok hasonlót, Szerbiában meg nem volt nagyon módunk kóstolgatni, mert a sok gonosz balkáni kór addigra megfertőzött bennünket valamilyen kóstoláskedv-csökkentő egyhetes gyomorvésszel.
Külsőre valahogy nem lehet nem észrevenni bizonyos fokú hasonlóságot a Sarajevsko Premium és az erdélyi cigányneobarokk kastélyok között: anakronisztikus és ízléstelen dizájn, ami elképzelhető - példánkkal ellentétben -, hogy legalább néhány expárttitkár szívét hevesebb dobogásra készteti a nagyszeműkaviáros doboz és a Pompadour pezsgő 1983-as emlékének felidézése révén; ugyanakkor - visszatérve az eredeti párhuzamhoz - a reális minőségnél és megjelenésnél jóval hívalkodóbb formai megvalósítás társul a fentiekhez, esetünkben a csatosüveg képében (amit itt lehet egyébként megnézni, a valósághoz képest még cicikkel ésfotosoppal megerősített formában).
Szagra (illatra?) némi répacukros erjedés jellemzi, de persze az is csak azért, hogy miután belekóstolunk, annál jobban égjen a pofánkon a bőr, amikor azt kell leírnunk, hogy ízre a Sarajevsko Premium majdhogynem kellemes, viszonylatában vállalható sör, meglehetős szembenállásban mindazzal a rosszmájú, elitista, lesajnáló piszkálódáshalommal, amit az előző sorokban összehordtunk. Némileg virágos, telt malátával indít, miközben - szintén meglepő módon - a hab leültét követően is zavaros marad a buta iparossöröktől megszokott kristálytisztaság-fetisizmussal szemben (remélhetőleg nem azért, mintha valami rákfene emésztené); majd a maláta kifutó emlékét egészen harapós, élénk komló egészíti ki. Persze nem tart sokáig a varázs (illúziója): az utolsó kortyokkal előbújik az a savas, gyomormaró utóvédcsel, ami nem engedi elfelejtenünk, hol is van Szarajevó. Az egyértelműen rossznál jobb, jónak viszont rossz, mindeközben még kissé megbízhatatlannak is látszik, mint az arab nyolcéves a New Hampshire-i általános iskolában. Ugyanakkor, mint ahogy a New Hampshire-i arab általános iskolások sem szoktak általában terrorcselekményekre vetemedni, valószínűleg a S.P. is csak a már csecsemőkorunkban balkánellenessé nevelt freudi tudatalattink miatt esélyes az igaztalan alulértékelésre; így - bár annak fenntartásával, hogy a világ számos helyén igen könnyű ennél jelentősen jobb sört inni - erőt veszünk magunkon, és nem pontozzuk le annyira, mint azt alantasabb ösztöneink diktálnák.
Alkoholtartalom: 4,9 V/V %
2009. 11. 03.
