belga ízesített ale
Először azt hittük, hogy csak nem sikerül leszállnunk a lambic-tematikáról; és a közkedvelt Belle-Vue Kriek egy jelentősen kevésbé ismert, ám annál magával ragadóbb típustestvére következik soron, a meggyes Liefmans. Időközben rájöttünk azonban, hogy a két említett sör egyáltalán nem típustestvér, szóval mégiscsak sikerült a spontán erjedés igájának lezárása, legközelebb talán még Belgiumot is elhagyjuk, így sorban három ugyanonnak érkező sörcikk után. Ez a jövő dala, a jelenből ellenben érdekesebb, mégis mi is a különbség a Belle-Vue és a Liefmans meggyes belgasörei között, és mivel a KK már rég a szívére tetováltatta a lelkiismeretességet mint alapmottót, ki is fejtjük a választ: az előbbi ugyanolyan spontán erjedésű sör, mint az előző két esetben tárgyalt, csak épp gyümölccsel ízesítve. Mai Lindemansunk, szemben ezzel, úgynevezett 'sour ale', azaz savanyú felsőerjesztésű sör, történetesen szintén gyümölcssel - a típusról annyit kell tudni (és egyébként mi is most olvassuk ezt épp össze a Ratebeerről meg a Wikipediáról), hogy ugyan nem spontán erjedésű, ízhatásban mégsem áll tőle olyan távol: előszeretettel készül különféle vad élesztőtörzsek felhasználásával, ami a nevét is kölcsönző, savanyú ízjegyeket hordozó erjedési melléktermékek képében teszi le kézjegyét.
A Liefmans üvege (ami egyébként esetünkben a bécsi Julius Meinl am Grabenből származik, és az utolsó darab volt, háhá), elképesztően szuggesztív, egyszerűen nem lehet nem megvenni. A pirosas-ciklámen alaptónusú csomagolópapír, rajta a nem csak elegánsnak tűnő, de valójában is elegáns betűkkel, alatta a teljesen csupasz, pezsgődugós üveggel mind olyan tulajdonságokat egyesítenek, hogy az egyszeri sörkóstoló szinte úgy érzi, hiába ő A Fogyasztó, meg kell köszönnie a sörnek, hogy megihatja - hiába, a khm, művelt alkoholizmusban fennmaradtak a feudális viszonyok, úgy látszik. Előzetes várakozások keltése témájában talán csak a Glühkriek előzi, de inkább csak a jellege, mintsem a megjelenése miatt, már ha; de azzal bármennyire is szerettük volna, eddig sehol nem sikerült találkoznunk.
Így hát maradunk a Cuvée Brut-nál, ami a - meglehetősen hosszadalmas - kibontási műveletet követően is igyekszik minél jobban lenyűgözni az érzékszerveinket, nem mintha túlzottan lehetne fokozni az eddigi sikereit. Kitöltve szép, rubinvörös testet mutat, pirosas-beige habbal, savanykás illattal. Ez utóbbi folytatódik az első kortyok ízében is, ahol idővel némi kesernyésség társul mellé (inkább a meggymagos, mintsem a komlós vonalból), illetve az a jellegzetes, ám az élelmiszervegyészethez a KK-hoz hasonlóan kevest konyítók számára értelmezhetetlen ízvonás, ami a fanyarabb boroknak is sajátja és határozottan emlékeztet a kenyér utóízére (tannin?). Karaktere kifejezetten idézi a meggybort, mind az eddigiekben sorolt ízjegyek, mind a magas(nak érződő) alkoholtartalom, mind a fruktóz halványan érezhető, az élesebb sarkokat jótékonyan lekerekítő jelenléte alapján. Nagyon kellemes sör, ami az ízesített lambicokhoz és belga búzasörökhöz képest jelentékenyen (mégha nem is gyökeresen) eltérően nyújt egy újabb variációt a gyümölcsös sörség témájára; érdemes kipróbálni.
Alkoholtartalom: 6 V/V %
2010. 03. 01.