lett porter
Ígérjük, most már tényleg felhagyunk azzal a minden bizonnyal idegesítő gyakorlattal, aminek jegyében jelentős arányban olyan sörökről írunk a blogon, amik vagy elérhetetlenül távoliak, vagy csak kellően távoliak és egyúttal érdektelenek ahhoz, hogy senki ne akarjon olvasni róluk. Ez alkalommal azért még odázzuk egy kicsit a jófejséget, hiszen ha már egyszer sikerült szert tennünk Lettország legjobb sörére, akkor mégiscsak tisztességtelen lenne csak úgy ukkmukkfukk meginnunk. Az Aldaris Porteris ugyanis ezt a dicsőséges címet viseli jelenleg a Ratebeeren, ahol pillanatnyilag 428 ember véleményének átlaga alapján érdemel 90 pontot a százas skálán.
Kevésbé ratebeerhuszár hajlamú olvasóink kedvéért: ez jelentősen több, mint amennyit bármelyik nagy sörgyár magyar márkája fel tud mutatni. Az e téren első Dreher Bak 53 pontot ér; két holtversenyben álló kisüzemi bajnokunk, a Grabanc IPA és a Black-Rose ellenben egyaránt úgyszintén 90 pontot birtokolnak, már ha szeretnénk nagyjából elképzelni, mi a különbség a lett és a magyar sörpiac között. Pedig az Aldaris is nagyüzem, a Carlsberg tulajdonlása alatt üzemel Rigában, és noha tagadhatatlanul széles palettán kínálják a söröket (mondjuk a magyar gyárakhoz képest ez nem nagy kihívás), olyan végtelenül azért nem kell irigykednünk rájuk. A Porteris ugyanis egészen magányosan áll a lett sörök dobogóján, hiszen nemhogy a második legjobb Aldaris, a szűretlen búza Kviešu értékeltetett csak 36 pontra, de az országszinten második, kisüzemi Lido Medalus is csak 45-öt ért a nemzetközi sörközönség köreiben.
Így érthető talán, miért tartjuk érdekesnek a Porterist: ha már lett sört kóstolunk, mást olyan halálosan nem érdemes. Rá is térhetünk tehát a lényegre, ami - nevével némiképp ellentétben - természetesen nem is igazi porter, csak amolyan balti fajta, ami leginkább arról ismerkszik meg, hogy nem felsőerjesztésű, inkább egyfajta öszvér-duplabak, amire termékenyítően hatottak az angol exportsörök stílusjegyei. A KK számára a lengyel Żywiec Porter bizonyult mindeddig a stílus toronymagas iskolapéldájának, amit az északra haladván kóstolt litván Utenos Porter lehelletnyire sem tudott megingetni, így ha abból a formabontó feltételezésből indulnánk ki, hogy az Északi-sarkkör felé romlik a balti porterek minősége, most igazán aggódhatnánk. Szerencsére ennél egy paraszthajszálnyival megfontoltabb kóstolók vagyunk, így előítéletektől tökéletesen mentes kíváncsisággal nyithatjuk ki az Aldaris porterét.
A feketénél jóval világosabb test, halványbarna hab bontakozik ki a kitöltést követően, továbbá valami tompán malátás illat, ami mintha a szomszédból úszna csak át, nem is a pohárból származna. Íze elsőre kissé konfúz benyomásokat kelt, de lassacskán kitisztul hál'Istennek, több, egymástól érdemben eltérő réteget tárva fel sörünkben. Ezek közül az első az alkohol nem tökéletes rejtését implikáló tescós konyakmeggy, bőven mért kakaóporral, amit hamar felvált egy jóval komplexebb és élvezetesebb fanyar vonal. Ebben némi dohánnyá maszkírozott komló, valamint gondolatnyian sós-lekapott grillázs dominál, de kellő fantáziával medvecukrot és portói-íznyomokat is feltárhatunk benne. Összhatásában telt, tartalmas kortyokat formál, amelyeknek nem teljesen összesimuló, mindenesetre sokszínű és erőteljes élményt nyújtó karaktere van: épp mint egy családi ebéd a csúcsgasztronómiától távol álló, de legalább lelkiismeretes nagymamánál. Élvezeti értékét tekintve az Utenos és a Żywiec közé helyezhető el, meglehetősen egyéni ízekkel, valamint a porter - bak-ütközés talán legjobb megfigyelési lehetőségével.
Alkoholtartalom: 6,8 V/V %
2011. 12. 25.
