magyar ízesített világos sör
Úgy látszik, a Heineken Hungária Zrt. szereti az ütemességet: három hét híján egy éve, hogy blogunk megírta a Soproni Narancs és Citrom piacra lépését. Mindkét sör értelemszerűen afféle árérzékeny radlerként tűnt fel, egyértelmű piaci válaszként az előttük megjelenő Borsodi Frissre. Mostanra megint véget érhetett a marketingosztályokon is a tél, ugyanis legnyugatibb sörgyárunk meglépte 2012-es ízesítettsörös lépését, és két új típussal bővítette a konfekciókészletet: a Soproni Körtével és a Soproni Grapefruittal. Ha azt mondtuk, a tavalyi hullám a Borsodit próbálta megszorongatni, idén sem kell messze keresgélnünk: az említett gyár még tavaly megcsinálta az almás és a grapefruitos Frisst - így a Soproni megintcsak lépéskényszerbe került. (Ide egyébként az új, alkoholmentes Narancs és Grapefruit szerepe is továbbgondolható, de ezeken most inkább nem akadunk fenn.)
Érdekes kérdés, hogy a sörszerető ember nézőpontjából van-e mindezeknek a világon bármi jelentősége. Ennek körüljárásához kezdetnek megállapíthatjuk, hogy egy radler minősége három fő tényezőn múlik: a) rendes sör-e a söralap; b) rendes üdítő-e az üdítős alap; illetve c) ha eddig mindkét válasz 'nem', sikerül-e valami ügyes karakterszabással mégiscsak iható végeredményt kifejleszteni. A Soproni Narancs óta tudható, hogy a márka gyümölcsös söreinél a söralap biztosan silány, így mai cikkünkben csupán a második és harmadik kérdésre kell választ keressünk. Ehhez a választott aroma újszerűsége miatt a Soproni Körtét választottuk ki, de a történet kereksége érdekében azért ejtsünk pár szót a Grapefruitról is.
Itt az opálos, törtfehér-rózsaszín ital már az első kortyoknál tudatja, hogy ha mást nem, legalább a fent említett c) pontot sikerrel vette: hiába érződik ki néha-néha az olcsó sör kukoricás dohíze, hiába egyértelmű a műgrapefruit jelenléte (új rekord egyébként, 17 összetevő), hál'Istennek a grapefruit természetes állapotában is egy rendkívül karakteres és intenzív ízű gyümölcs. Így aztán a különféle aromák és savanyúságszabályzók nyugodtan lehetnek szintúgy rendkívül karakteresek és intenzív ízűek, mégsem lógnak ki olyan mértéktelenül a megszokott és várt tartományból, mint amennyire a Soproni Narancs például. A gyümölcsaroma gond nélkül elnyomja a söríz morzsáit, lényegében érezhetetlen, hogy van benne komló, maláta vagy alkohol - így ha szeretjük a grapefruit nagyjábóli utánzását, akár jó választás is lehet.
De térjünk vissza eredetileg rendelt témánkhoz, a Soproni Körtéhez, ami az eddig átgondolt radlerkritériumok, illetve a jellemző nagyüzemi magyar megoldások alapján egyértelműen keményebb diónak ígérkezik. Ehhez képest első nekifutásra nem is tűnik abszolút reménytelen ügynek: a halványsárga, mérsékelten áttetsző félsörnek többé-kevésbé hiteles körteillata van, és az első pár korty során még ízben is egészen pontosan köszön vissza a körte. Ami, ráadásul, az aromaturbózott citrusfélékkel ellentétben, még saját jogon is képes valamelyest közös hullámhosszra kerülni a malátás jegyekkel, így egy kicsit megőriz a hitből, hogy valami olyat iszunk, aminek van köze a sörhöz. Persze a felhőtlen ábrándozás hamar félbeszakad: innen sem maradt ki az a gyilkos adalékanyag, ami minden olcsóbb magyar radlernek olyan meghitten maró savanyú, egyszersmind élénken citrushéjas karaktert ad (mi az összetevők közül a nátrium-citrátra tippelnénk). Meg ugye a sörös alap sem a legkiválóbb, ami ellen agyonhűtéssel lehet ugyan védekezni, de attól még a kortyok végén óhatatlanul kikandikál az a jellegzetes, jól ismert édeskés-kukoricapufis íz.
Meg kell hagyni, mind a Soproni Grapefruit, mind a Soproni Körte egyértelműen jobbak a klasszikus Borsodi Frissnél és Soproni Narancsnál, de mivel még mindig zavaróan műek, olyan sok ponttal előbbre így sem jutnak el. Egyébként épp mint a korábbi Soproni-termékbevezetéseknél, az interneten természetesen ez alkalommal sincs érdemi nyoma az új söröknek. Ráadásul a boltokban is csak dobozolva találkoztunk velük.
Alkoholtartalom: 2 V/V %
2012. 03. 07.
