magyar ale
Amikor cikket írunk itt a KK-n egy sörről, az esetek elsöprő többségében olyan tételeket szoktunk választani, amiket korábban még nem kóstoltunk, így nem homályosítják el mindenféle korábbi emlékek és prekoncepciók a friss, ropogós benyomásainkat. Ma erős kivételt teszünk, ugyanis a – már főzésétől számítva szinte kultikus – Hop Harvestről számtalan hírt olvastunk már, köztük különféle időpontokban kelt kóstolási beszámolókkal. A hype nem volt meglepő: olyan sörről van szó, amihez nem kell betegesen intenzív marketingesfantázia, hogy rámondhassuk, története van.
A Hop Harvest ugyanis tökéletesen illeszkedik az átlagosnál szorosabb értelmében vetten kézműves nemzetközi trendekhez: frissen szüretelt komlóval, ráadásul saját termesztésű frissen szüretelt komlóval főzött sörről van szó. Amihez az Uradalmi Sörmanufaktúra Vál-völgyi ültetvényén termett a komló (összesen ötfajta – centennial, cascade, chinook, magnum és northern brewer), és amihez a szüret külön kis sajtóesemény volt, a frissen leszedett komlótobozokat egyből a Monyo kőbányai üstjeibe szállítva. Hiszen a frisskomlózás lényege, nem meglepő módon, hogy a komló a lehető legfrissebben kerüljön a sörlébe, amíg még nem nagyon veszített az illóolaj-tartalmából.
A főzés (és az erjedés) napjaitól indulva már két, egymásnak merőben ellentétes irányú nyomás hárul minden frisskomlós sör főzőjére és vásárlójára: egyfelől mint minden sörnek, ezeknek is időre van szükségük ahhoz, hogy lekerekedjenek, lebomoljanak a nem kívánatos erjedési melléktermékek bennük és összeérjenek az ízeik. Viszont a bomlás éppúgy fenyegeti a fáradságos munkával beépített illékonyabb komlóolajokat is, sürgetve a mihamarabbi fogyasztást. Valószínűleg ebből az ellentmondásból fakadt, hogy míg az első kóstolási beszámolók nem voltak különösebben elragadtatva a Hop Harvesttől, utóbb már kedvezőbb értékelések jelentek meg róla. Blogunknak akaratlanul is szerencséje volt: egyéb elfoglaltságaink miatt csak az elmúlt hetekben jutottunk el egyáltalán odáig, hogy vegyünk egy üveggel.
Kibontva kicsit tompa komlóval felszerelt édeskés illat jelentkezik elsőként, tejszínes-fagyis hangulatban, fülledten fűszeres felhangokkal – affélékkel, amilyenekre az „intoxikáló” jelzőt aggathatják az anglicizmusok rajongói. Habja múlékony, teste enyhén rezes és kissé opálos arany. Íze erős hangulati narratívát épít, a legszikárabb lelkű sörblogíróból is előhozva a dagályos modorbajnokot: játékosan virágos, kissé mézes, egyértelműen könnyed és szokatlanul cizellált. A komlókeserű csak a korty második végében jelenik meg, akkor viszont hoz magával egy jó adag visszafogottan citrusos, vibráló gyümölcsösséget is, hangsúlyos mangóval, sárgadinnyével. A kortyvégeknél mindig feltűnik némi halovány nyerses vonulat is, de nem igazán bántó.
Valódi feelgood-sör, úgy kínál vidám és szerethető élményt, hogy közben nincsenek kifejezetten erős pillanatai, amiket ki lehetne emelni a kóstolásból. Illetve hát a teljes sört átszövi az a fajta ízgazdagság és vibrálás, ami bizonyára a frisskomlós főzés egyenes eredménye (vagy ha nem, akkor a frisskomlósság tudatából következő önbecsapásé), és ami Instagram-filterként ad plusz, közvetlenül a zsigereinkhez szóló különlegességérzést minden egyes kortyhoz. Működik a trükk, és bár nem tudjuk, mennyi az élményből a valóság, mégis egyértelmű, hogy érdemes fogyasztani.
Alkoholtartalom: 6,5 V/V %
2016. 12. 05.
