orosz porter
Mai programunk első olvasatra minden bizonnyal borzasztó egzotikusnak tűnik, főleg a cirill ábécé iránt kevésbé érdeklődő olvasóink számára, ezért a KK ezúton ragadná meg az alkalmat, hogy kissé fogyasztóbarátabb hangvételűvé transzponálja át választását: fonetikus átírásban ez a Baltika Porter elnevezésű sör, amit (a márka legtöbb tagjával egyetemben) az orosz újjászületés kézzelfogható szimbólumában, az Arbatban, bárki kedvére beszerezhet. Így tett blogunk is, miután a sörtótumfaktum Michael Jackson enciklopédiájában ez az egyetlen orosz sör emlékeink szerint, ami mégiscsak valami - ha már magyar sör úgysincs az első ötszázban.
A dizájn mindenképp meglehetősen erős oldala a Baltikának (ez itt már az eggyel újabb verzió, a többi főzött típus társaságában), az átlátszó hátterű műanyag címke például telitalálat, nem lehet nem bámulni fél percig.A Baltikáknak egyébként a típusnevükön kívül szórakoztató módon számuk is van, a Tescóban egy ideje, ha minden igaz, a hetest áruljákpéldául, de kerül még a szentpétervári gigagyárból könnyű világos, barna lager, búza, meg még ki tudja mi, szóval elég impresszív brandépítésnek lehetünk tanúi az imént már párszor linkelt gyári oldalra látogatva. Ennek dacára az orosz dolgokkal szemben van egy nehezen megfogható, atavisztikus ellenérzés a hazai néplélekben, így valamelyest a KK-ban is, ami olyan, egyébként nyilván nem teljesen alaptalan előítéletekben nyilvánul meg, mint hogy a ruszki dolgok mind rosszak, megbízhatatlanok, veszélyesek, stb, mindenkinek a saját szájíze szerint, és ennek megfelelően a Baltika is biztosan borzasztó lesz belülről, hiába folynak a Jukosz-rubelmilliárdok a webdizájba. A hasonló vad elméleteket természetesen a kiegyensúlyozott sörkóstolónak muszáj elvetnie, és abszolút píszí módon nyitnia ki a Porter kupakját.
Márcsak azért is, mert rendkívül kellemes meglepetés érheti ily módon, a sűrű, vaskos illatot, melyet főként alkohol és maláta dominál, ugyanis igencsak gazdag ízvilág követi. Egyszerre jelenik meg az erős barnasörök édeskés, enyhén medvecukros, alkoholgazdag, szinte harapható karaktere, illetve a trú Guinness által fémjelezett száraz, stoutos jelleg, a maga tölgyfásnak nevezni szokott élével és tőzegesnek nevezni szokott utóízével (és ez azért borzasztó vicces dolog, mert normális esetben az ember nem kóstol sem tölgyfát, sem tőzeget, így boldogan azonosítja a stoutok sajátos ízét ezekkel, pusztán azért, mert látványra/szagra könnyen hihetőnek tűnik, gyönyörű petitio principiiként: a stout tölgyízű, a tölgyíz meg az, ami olyan, mint a stout). Az utóíz visszatér a kontinentális barnasör-témához, és kellemes, szinte tejcsokoládészerű édességgel zárul, kis szilvalekváros közreműködéssel, majd kicsit savanykás búcsúzással. Kiváló sör, komplex, mégsem öncélú ízvilággal, egyúttal relatív könnyű fogyaszthatósággal, így, mivel mindezek mellett nem a kivételes tökélyre törés megtestesítője, igazából maga a hétköznapi szintű profizmus.
Alkoholtartalom: 7 V/V %
2008. 09. 22.
