magyar barna sör
Ha a múltkor az eltűnő-előkerülő Smaragd-cikk kapcsán már úgyis újra felhoztuk a magyar extrémsöripar blackrose-i bölcsőjű reneszánszának témáját, egyből folytatjuk is azt: ehhez a nagykátai Bauer sörfőzde lesz segítségünkre. Itt a KK egyszer járt már, kellemes kocsma kellemes sörrel, ugyan nem túl előnyös módon a község vasútállomással átellenes végében van, dehát épp erre találták fel a biciklit - parkolt is belőle vagy két tucat az intézmény előtt ottjártunkkor - biztos mindenki csak palackot töltetni jött vele. Itt annak idején - valamikor októberben - a Bauer Sör névre hallgató világost volt csak szerencséje blogunknak kóstolni: frissen egész tisztességes, legalábbis a mezőny fényében. Viszonylag testes, de semmi extra - PET-palackban elszállítva (másfeles kékkútis, de a linkelt címkével ellátva) ellenben meglehetősen gyorsan fáradt. Erre fel néhány napja főzdevadász topictársunk megkérdezte, nem akarjuk-e kipróbálni a nagykátai sörfőző - Nemes István - új kísérletét, a Dracula névre keresztelt extra erős barnát, ami amolyan téli duplabakként próbál izgalmakat csempészni a Tápió-mente falvainak eseményszegény életébe.
A 21 Balling-fokot, illetve 10,4 térfogatszázalék alkoholt felmutató magyar sör első pillantásra kifejezetten extravagáns újításnak tűnik, noha egyrészt nem szárnyalja túl sokkal a fent már említett Black-Rose paramétereit, másrészt pedig régebben még a nagyüzemi magyar valóságban is volt hasonló (esetleg keményebb) sör: mindenekelőtt a 22 B°-os nagykanizsai Paracelsus. Ez utóbbi, nem túl meglepő módon, már a kínálatvezérelt gulyáskommunizmus szélesebb vásárlóközönségének is túl erős volt, így már a rendszerváltást sem érte meg, elindítva ezzel a magyar erőssörfogalom teljes körű dreherbakosodását. Mivel a fogyasztói igények még az 1985-öshöz képest is inkább épp az ellenkező irányba változtak, már ha valamerre, most is csak az említett két kis főzdében indulhatott meg egyfajta Neue Welle. Eredményeik közül a Black-Rose-ra méltán lehet büszke mindenki, akinek köze van hozzá, a Draculáról pedig másodperceken belül kiderítjük, merre hány óra - ahogy a kiskunksági kamionsofőr mondaná.
A bekezdészárásként említett kísérletezés ugyanakkor nem mentes bizonyos fajta veszélyektől: literes Dracula-palackunkat (ami szintén csak palackba csapolást jelent, nem ám mindenféle fejtést meg efféle úrias trükköket) három napja töltette főzdevadász úr, így mostanra a minőségromlás legváltozatosabb jelei ütközhettek ki rajta - egyelőre azért bizakodunk, hátha a magas alkoholtartalom konzervál. Címke nincs, így miheztartás sem, alanyi jogon számít szépnek az átlátszatlan, sűrű, mélybarna test, illetve a mellé társuló - gusztustalanul náthás orrunkkal csak érintőlegesen észlelt - telt, nehéz, karamelles-alkoholos karácsonyi illat. Íze hasonlóan súlyos: rengeteg maláta, melengető alkohol, harapható sűrűség. Összhatásban mégis érezhetően könnyedebb, csúszósabb, egyszerűbb, mint az obligát összehasonlítási alap Black-Rose. Kellemes, igazi téli sör - egyetlen gyengéjének talán a malátás hullám végén némileg megzördülő enyhe puffasztottrizs-szerű felhangok számíthatnának, ha mindenáron kötözködni akarunk. Ezen túlmenően kellemes, bivalyerős, mégis könnyen fogyó (tehát alattomos berúgatásra kiváló) télibakszerű főzet, ráadásul, ha minden igaz, pillanatnyilag a legerősebb magyar sör. Ha Nagykátán járnak, ne hagyják ki a Bauert, hátha szerencséjük van és Dracula is lesz éppen csapon.
Alkoholtartalom: 10,4 V/V %
2009. 12. 31.
