cseh világos sör
A Cseh Televízió 2007-ben kiadott egy könyvet Abeceda piva ('Sörábécé') címmel - ebben 49 nagyobb sörfőzde és 63 további, brewpub-jellegű hely szerepel. Mindegyikük a 78 867 négyzetkilométeres, bő tízmilliós Csehországban üzemel, nem csoda tehát, ha az egyszeri magyar sörbarát nem igazán tud lépést tartani a legalább ezerdarabos típuskínálattal, ami még ráadásul folyamatosan változik is. Ezért jó viszont olyan helyeket látogatni, mint a Pivní galerie: legalább a nagyobb főzdék egy része áttekinthetővé válik a tömött polcokon keresztül, és kézközelbe kerülnek olyan, a fent idézett könyvben még rejtélyes egzotikumnak tűnő főzdék termékei is, mint amilyen a poličcei. Aztán következő fázisként persze meg lehet látogatni a Pivovarský klub-ot vagy a Zlý časy-t, és akkor már a mikrofőzdék csapolt kínálata is hirtelen megelevenedhet a kellően elszánt látogató előtt, főként, hogy egyrészt az említettek is folyton rotálják, mi van épp csapon, másrészt maguk a főzdék is mindig újabb és újabb, gyakorta meglehetősen alkalminak bizonyuló sörökkel állnak elő. A KK legutóbb például a Ramboušek gesztenyemézes és a Třebonice rizses sörén lepődhetett meg a Zlý časy-ban - de ezek, nagyobb sajnálatunkra, definíció szerint úgysem kerülnek blogközelbe, lévén csapoltak.
Visszatérve Poličkába egy kelet-csehországi kisvárost láthatunk, benne egy szűk ötszáz éves polgári sörfőzdével, ami az államosítás szűk esztendői után végül 1994-ben került vissza a városhoz, hogy a klasszikus cseh modell szerint helyi márkaként folytassa pályafutását, a szűk környéken túl legfeljebb a Pivní galerie-hez hasonló boltokban feltűnve. Valahol épp ez a visszafogott, magától értetődő rejtőzködés teszi érdekessé, amit - mint stílust - elég jól lovagol meg sörünk dizájnja is: elegáns összhatású címke tompa, anakronisztikus színekkel és betűkkel, kis neogót képpel, amin az ezüst háttér csak árnyékolt kikacsintásként próbálja jelezni, hogy nem minimalizmussal fedett amatőrizmusról van szó. Ez a megjelenés érvényes mind a négy poličcei sörre, a Záviš csak színe (illetve gyakorlottabb szemeknek talán a központi figura) alapján különül el kétféle tízfokos és egyféle tizenegy fokos társától.
Pasztörözetlen sör, negyvenöt napos eltarthatósággal, viszont cukorral - ha előre kellene nyilatkoznunk, nehéz lenne eldönteni, milyen minőségre számítunk a lassan bekövetkező első kortyban. Egyelőre húzzuk az időt, az aranysárga színnel és a kissé szalmaszerű, nehezen kiértékelhető szaggal, de utóbb elérkezik az igazség pillanata: sajátságos ízvilágú, tompán malátás ászoksört kóstolunk, amiről akár készséggel el is hinnénk a hátcímke ígéretét a hagyományos technológiáról és František Bittner eredeti receptjéről. Persze az sem hangzana hihetetlenebbnek, ha az egyszerre lágy és szénsavas, az édesbe hajló zárású malátásságot rövid, fanyar komlóval kísérő testet a pasztörözetlen kisfőzdeséggel, vagy akár a korszerűtlen gyártási eszközökkel magyarázná valaki - mindenesetre az eredeti változatot kellemesebb elhinni. Ráadásul nem is nehéz, mert a Záviš meglepően kellemesen itatja magát minden öreges, kimért karaktervonása, de végeredményben kissé összefésületlen ízei és enyhe áporodottsága ellenére is; jól adja az újjáéledő kisvárosi sörhagyomány illúzióját, a KK pedig, eléggé el nem ítélhető módon, hagyja beszippantani magát az örvénybe.
Alkoholtartalom: 5 V/V %
2010. 03. 24.
