cseh világos sör
Szégyen, de úgy tűnik, blogunk eddigi fennállása alatt úgy írt bő félszáz cseh sörről, hogy eközben egyszer sem foglalkozott a Morvaországban megkerülhetetlen söripari tényezőként működő Černá Hora sörfőzdével. Sőt, igazság szerint ma is csak magánhasználatra terveztük felbontatni a szóban forgó üveget, de az első kortyok eléggé kellemesek voltak, így ráébredtünk, mekkora botrány volna, ha a továbbiakban is hallgatnánk a magyar sörpublikum előtt Černá Hora nagyszerű söreiről (névelő nélkül, ti. a várost is így hívják - egyúttal egyébként az eredetileg Crna Gora névre hallgató, magyarul valamiért olaszosan Montenegróként ismert országnak is ez a cseh neve).
Maga az üzem (és a város) Brnótól nagyjából 20 kilométerre északra fekszik, söreit az egyszeri magyar turista pedig legegyszerűbben a morva főváros főterén álló Černohorský sklep nevezetű intézményben kóstolhatja meg, van belőlük bőven. A ČH honlapja szerint most épp tizenháromféle, közte különféle erősségű világosokkal, félbarna, barna, borókás és mézes sörökkel - ezek sorában a Kamelot még mindenféleképp az egyszerűbbek közé tartozik a maga 4,8%-os alkohol-térfogatszázalékával. Nevét csak 2009-ben kapta, egy brnói zenekarról, korábban a gyakorlatias egyszerűségű Světlý ležák 12° ("tizenkettes világos ászok") néven volt ismert - épp emiatt kerülhetett ki a KK látómezejéből is mindeddig, a színes-szagos nevű és tartalmú egyéb típusok szemlátomást túlzottan elterelték a figyelmünket ahhoz, hogy egy efféle kevéssé kacifántos sörrel kezdjünk abban a kevés örömteli órában, amit életünkből eddig Černá Hora-söröket csapoló kocsmákban tölthettünk.
Ami egyértelmű hiba, ugyanis a Kamelot igazán kellemes sör; sablonos paraméterei mögött még cseh viszonylatban is markánsnak nevezhető komlózottság húzódik meg, kellően egyéni színt adva neki. Enélkül legalábbis nem tűnne ki túlzottan a közepes méretű cseh főzdéknél (mint a Novopacké, például) szokásos háziasan élesztős, friss, egyúttal kellően malátás testtel bíró remek átlagsörök világából; így komlózva viszont izgalmas új harmóniát hoz létre. Kissé emlékeztet ugyan a Pilsner Urquell-féle tankönyi ősklasszikus alapvetéshez, mégis kellően egyéni alapokon áll ahhoz, hogy ne csupán annak többé-kevésbé sikeres utánzata legyen. Önálló karakterében kiemelt szereppel bír a teljesebb ízű, édeskés malátázottság (mint arra már utaltunk), amiből a lecsengésben édesgyökérre emlékeztető kis ízszabadgyökök válnak ki (mint arra eddig még nem utaltunk). Valószínűleg az előző mondatokból is jól látszik viszont, hogy nem könnyű megragadni, miben tűnik jobbnak a Kamelot a ketegória csehsörös átlagánál, így Önök is kénytelenek lesznek bemondásra elhinni, hogy így van (pontosabban: hogy nekünk így tűnik) - de ha esetleg ennyire még nem adnak, és saját kutatással szeretnék megkérdőjelezni értékítéletünket, sajnos Morvaországig kell mennük. Egyéb Černá Hora-sörökkel viszont Budapesten is összeismerkedhetnek: a Granát és a Páter a Csakajósör.hu-nál kapható.
Alkoholtartalom: 4,8 V/V %
2010. 10. 06.