Bár bizonyára nem szándékosan történt, de nevében mégis újjáélesztette a pre-privatizációs magyar sörvilág egyik tagját, a Maláta Barnát az orgoványi sörfőzde. Néhány évtizeddel ezelőtt még az ország több üzeme is készített ilyen néven - egységesen 14 B°-os - barna sört; archívumunkban ezt a nagykanizsai és a pécsi sörgyár példái is illusztrálják. Ettől függetlenül egészen biztosak vagyunk benne, hogy nem valamiféle hagyománytiszteleti megfontolás vezette a sörmester kezét a keresztelő során, amikor újracsomagolva, helyre kis 0,33-as üvegekben dobta piacra korábban literes PET-palackokban futó barna és vörös söreit. Ezen feltevés igazolására hadd idézzük, mi szerepel a hascímkén, fentről lefelé haladva: "Új Maláta/Kézmíves/Barna/4,8%alc./Serfőzet".

Stilisztikai árnyalatokra fogékonyabb olvasóink remélhetőleg hozzánk hasonlóan vaskos-vaskos, túlkompenzáló manírosságot éreznek ki a szavakból. Főleg annak fényében, hogy a szóban forgó főzde eddig leginkább arról volt ismert, hogy egyedül használt kukoricagrízt világosához a kisüzemi sörfőzdék közül - amit utána több néven is eladott, sajátmárkás Jägerén kívül például az Interwest nevű italnagykereskedés saját márkaportfóliója alá, mint Corvinburg. És itt kapcsolódik be a történetbe mai sörünk is, ugyanis az említett Corvinburg-brandbe nem csak a mérsékelten élvezetes, átcsomagolt világos tartozik, hanem egy barna és egy vörös(=félbarna), illetve citromos sör is. Tehát szemlátomást annyi történt, hogy az Orgovány - Interwest-tengely, vérbeli opportunistaként, ráérzett az új idők szavára, és elkezdte az igényesebb viszonteladás számára is vállalható megjelenésű kiszerelésekben forgalmazni meglévő söreit. (Ezt támasztja alá, hogy a kezmuvessorok.hu adatlapja szerint a Mammut Leroy és a Váci utcai Paul's Bistro is tartja az új kiszerelést.)

Ez egyfelől igen sajátos jelenség, hiszen rengeteg valóban érdekes és gasztronómiai szempontból releváns sörinnováció is történik közben az országban, amelyek mégis csupán rendkívüli nehézségek árán érhetőek el, pedig éttermekben volna a helyük. Másfelől viszont megmagyarázza az ifjútörök lendületet, a minél archaizálóbb hangulatot füllentő nevekkel való elszakadási igyekezetet a corvinburgos-petpalackos múlttól, de végeredményben igazából nem jelent semmit. Hiszen attól, hogy világos sörét illetően bizonyítottan nem a kézműves-gourmand vonal vezeti az orgoványi sörfőző kezét (hogy finoman fogalmazzunk), a barna még akár egészen zseniális is lehet, elvégre még literes műanyagpalackja is bő 400 forint, azaz még a Nagy Facelift előtt is bizonyára legalább középkategóriás sörnek szánták. Így hát levetkőzzük minden előítéletünket és nekilátunk a tökéletesen elfogulatlan kritikának, mintha csak egy szász-anhalti dunkellel állnánk szemben.

Illata száraz, enyhén alkoholos, pedig csak 4,8%-os erősséggel kell megbirkóznia. Színe kellemes mélybarna, íze ellenben nem kimondottan lebilincselő: enyhén savanykás alapon vizes pörkölt maláta, néhol sikeres interakcióban a háttérben maradó komlóval, néhol pedig majdhogynem sehogy. Utóízében az említett komló meglepő intenzitással lép elő, alkalmanként száraz-kakaóporos maradványízekkel támogatva. Vállalható barna sör, jól iható és nincs semmilyen zavaró hibája, ha a kissé tartalmatlan testet nem tekintjük annak. Ugyanakkor igen távol áll akár a patinás klasszikusságtól, akár az impresszív innovativitástól, lévén nagyjából a Soproni Fekete Démon szintje.

Legközelebb leáztatott címkével isszuk, úgy mindennemű irritáló ingertől mentes lesz. (A mintát természetesen nem a Leroyban, hanem a Venenum sörboltban szereztük be.).

Alkoholtartalom: 4,8 V/V %

2012. 08. 10.