magyar IPA
Ma két okból is rendhagyó cikket írunk a Kontár Komlókutató blogra: egyfelől egy általunk már ismert sör képezi a kritika tárgyát, másfelől – és az előbbitől nem függetlenül – letérünk egy kicsit arról az ösvényről, amit az elmúlt hónapok jó pár cikke során kijártunk, és ami főleg arról a fajta kiégésről szól, hogy ha az ember túl sok érdekes sört iszik, akkor lassan igazából mindegyik unalmassá válik.
Ez a többszörösen összetett mondat persze igényel némi kifejtést is ahhoz, hogy ne csak a saját fejünkben legyen értelme. Az egyik alapállítás, hogy a KK-n jellemzően első benyomásokat írunk: olyan sörök kóstolását jegyezzük le, amikkel akkor találkozunk először. A Liquid Cocaine egyike a kivételeknek, hiszen már vagy fél éve gyártják, és ez idő alatt többször ittuk is, és mindig nagyon lelkesek is voltunk tőle – csakhogy üvegesen csak kábé most lett elérhető. Márpedig – és ez a másik alapállítás – mindenképp össze szerettünk volna hozni róla egy blogbejegyzést, ugyanis az elmúlt egy-két-x évben tényleg egyre gyakrabban érezzük azt, hogy hiába iszunk a Hopaholicban, egy házhozszállítós bolt csomagjából otthon, esetleg valamelyik itthoni kisüzem kínálatában világszínvonalú csúcssöröket, a dolog mégiscsak unalmassá válik, és szinte feleslegesnek tűnik minden beleölt pénz, idő és energia; mert végül egy kanadai cascadian dark ale sem nyújt több örömet, mint egy negyedannyiba kerülő barna Krušovice. De, hál'Istennek, azért vannak sörök, amik átütik ezt a fásult mázt, és tudunk lelkesedni értük – és minthogy a Liquid Cocaine egyike annak a három-négy magyar sörnek, ami idén eddig tudott így hatni szerény blogunkra, mindenképp meg akartuk írni.
Mint a sörök 99%-ának, itt sem a megjelenés a mérvadó: átlagos ipanarancssárga test, átlagos halványbézs hab. Ha kibontjuk, azért már kikandikál (pontosabban méteres illatfelhőben kirobban) belőle a mondanivaló; ami leginkább nagyon gazdag, vattacukros alapon tömény, szedatív komlót jelent, olyat, aminek már a kipárolgása is köhögésre ingerel a maga alfasavgazdagságával. Egyúttal illusztrálja, hogy nagyjából ebben a töménységben könnyű érzékelni, milyen, amikor az illat fogalma közel kerül az aromáéhoz, és nem különíthetők el az íztől, a Liquid Cocaine mindkét érzékszerven kábé ugyanazt nyújtja. Ananásszal, mangóval, sárgadinnyével, illetve egy kevés tantumverdés menta–orvosság-ízzel támad, összeforr a malátaalap és a szuperintenzív, ízgazdag, széles spektrumú komlózottság: az ízélmény egy nagy, komplex, harmonikus, de nehezen szétszálazható gombolyagként jelenik meg. Kisebb kilengések a kortyeleji citromfüves, citrusos hangsúlyokban, illetve a kortyvégben erősebb – vajaskekszes – malátakikacsintásokban nyilvánulnak meg. A kóstolási élmény lényege valami olyasmi, hogy egy elképesztően szétkomlózott sör esetében nem csak a Holdig kilógó komlóíz vagy a kakofóniába fulladó ízzavar jelenthet alternatívát: lehet komplex és gazdag végeredményt is produkálni. (Valószínűleg pont ebből fakad egyébként az a lecsengéstájon jelentkező sajátossága, miszerint a kezdeti, inkább orvosságos élű komlókeserű mellett idővel savanykás, trópusigyümölcsös komlókarakterek is megjelennek.)
Bár nem vagyunk járatosak a pszichoaktív anyagokat illetően, az érzéstelenítő szerek világából talán nem annyira a kokain, mint inkább a fogászoktól-szájsebészektől jóval ismerősebb lidokain lehet jó párhuzam rá: egy üveg kilencszázalékos Liquid Cocaine nem pörgeti fel fogyasztóját; inkább felülteti egy színes, szedatív, békés felhőre. Kicsit féltünk, hogy üvegesen majd rosszabb lesz, mint amit a csapolt emlékeink fel tudnak idézni, de erről szó sincs: a Liquid Cocaine egy igazán kiváló, magával ragadó csúcssör, amit mindenféleképpen érdemes megkóstolni. Ha már az előző (és egész eddig egyetlen) Mad Scientist-kritikánkban nem sikerült szeplőtelenül illusztrálni, miért van a főzde a leginkább figyelemreméltó magyar üzemek között, most legalább jó illusztrációt találtunk a kijelentéshez.
Alkoholtartalom: 9 V/V %
2017. 07. 05.
