magyar ale
Ha 2018-ban Budapesten új sörfőzde nyílik, tipikusan valamilyen ambiciózus, nemzetközi hangulatú kraftfőzdére, esetleg brewpubra gondolhatunk – vagy, netalántán, arra, hogy a MOL vagy valamilyen hasonló multicég szexibbé akarja tenni a portfólióját. A 2018 szeptemberében, kábé másfél hete megnyílt Lőrinci Sörfőzdére mégsem igaz a fentiek bármelyike is, lévén a főzde egy sörfőzőgépgyár melléküzemágaként született meg. Bár tény, hogy nem ez a leggyakoribb főzdegenezis Magyarországon, azért nem is páratlan: a fóti Osterbräu – 1994 – vagy a miskolci Zip's – 2012 – eléggé hasonló módon jelent meg a sörpiacon. A Lőrinci Sörfőzde esetében egy miskolci gépgyártó vállalkozás továbblépéséről van szó, amely egyebek mellett a Rauschberg néven futó berendezésekről lehet ismert – ilyen üzemel például a mályi, a diósgyőri és az ózdi sörfőzdékben is.
A főzde a XVIII. kerületben, a Havanna lakótelep tőszomszédságában, egy családi házban üzemel. Tartozik hozzá egy elvitelre palackozó árusítóhely is, ami a Csapház-hálózathoz hasonló módon (csak persze saját gyártású eszközökkel) tölt 1, illetve 2 literes PET palackokat, meglepően alacsony áron. A kínálat látogatásunkkor egy barna és egy világos lagerre, egy APA-ra, valamint egy, a világos lagerből továbbfűzött meggyes sörre terjedt ki, de az ikszelésekkel kitölthető egyencímke ígérete szerint ezek mellett még búza, pilseni és dupla IPA is szerepelhet a főzde repertoárjában. Sőt, igazából bármi, hiszen – mint kiemelten részletes helyszíni terepmunkánkból kiderült – az 1000 literes mellett a főzde rendelkezik egy 100 literes főzőüsttel is, így a kísérletezésnek gyakorlatilag végtelen terep nyílik.
Az elérhető sörök közül a világos lagert pár órája már kóstoltuk, de sajnos teljesen hibás tétel volt, amiben a nyers karaktert csak az intenzív ecetsavas-aszkorbinos savanyúság írta felül. Így aztán érthető aggodalommal nyitjuk ki most, immáron cikkírási szándékkal, a Havanna névre hallgató 4,5 alkoholszázalékos american pale ale-t, de a legalapvetőbb félelmeink hamar szertefoszlanak: sem illatban, sem az első kortyokban nem jelenik meg semmiféle egyértelmű hibajelenség. A Havanna illata citromfüves, friss, zöld citrusosság, hátterében halványan karamelles malátássággal; megjelenése narancsba forduló világos aranyszín, enyhén opálos. Habja sűrű, kisszemű, relatív tartós. Íze viszonylag egyszerű, cserébe nagyrészt kiegyensúlyozott: könnyű, élénken komlós kortyok, amikben a citrusos, nyírt füves, élénk hidegkomlózottság (bizonyára citra, bár ebben mindig elég bénák vagyunk) és a mögötte határozottan megjelenő, de nem rendkívüli erejű komlókeserű dominálnak, a malátázás pedig minimális hatással bír csak az ízek eredőjére. Az egyetlen ízhiba, ami felüti a kóstolás során a fejét, a korty végén nyomokban előtűnő enyhe, borsos észterességgel kísért kozmásság.
Meglepő mértékben hasonlít a Soproni IPA-ra, csak kevésbé sorjás és kevésbé nagyüzemi (viszont kábé ugyanannyiba kerül), ekképp egy viszonylag néptelen kategóriát foglal el a magyar sörpalettán: a nagyüzemi sörökkel árban versenyképes, minőségben pedig egy kicsit feljebb helyet foglaló kisüzemiekét. A Havanna nem kimagasló sör, viszont különösebb baj sincs vele – aki a környéken lakik, fogyassza bátran. Nagy túrákat viszont nem érdemes tenni érte, revelációt biztosan nem kínál senkinek. Igaz, a barnát még nem kóstoltuk, de ígérjük, amint sort kerítünk rá, megírjunk kommentben, milyen távolságról lehet még érdemes napirendre tűzni.
Alkoholtartalom: 4,5 V/V %
2018. 09. 26.
