francia szűretlen világos búzasör

A KK-t a Kerepesi úti Tescóba sodorta a véletlen, ahol meglepve tapasztalta, hogy a korábban kritikán alulian gyenge sörválaszték gyökeres reformokat élt meg, és a ló másik oldalán találva magát eddig a teljes hazai ismeretlenség homályában lakó, nem is túl drága söröket kezd felvonultatni. Ebből az illusztris kínálatból is bőven kiemelkedett a búza 1664, valószínűleg meglehetősen hipnotikus külsejének köszönhetően, ami már látatlanban legalább plusz fél pontban fog mai kritikánk végére manifesztálódni. Csak hogy elkerüljük a proffeszionálfétisiszta objektivitásnak még a látszatát is, ugye.

A témát feszegetve a KK óhatatlanul beleütközött egy szükségszerűen felfedendő, de kellemetlen titkába, amit egyszerű, mégsem faragatlan módon talán a francia dolgok nem-szereteteként lehetne megfogalmazni, bővebben kifejtve pedig egy olyan sztereotípiaként, aminek vezérfonala, hogy ami francia, az garantáltan borzasztóan elismert, népszerű, tömjénfüst lengi körül, de valójában egy nagy-nagy lufi, ami után nem marad semmi, ha hozzáérünk. Természetesen, önmentésként, ehhez muszáj hozzátennünk, hogy a diagnózis tévességével a KK maga is tisztában van és volt, dehát a sztereotípia egyik alaptulajdonsága, hogy attól, hogy tisztában vagyunk vele, még használjuk, mert kényelmes. Hogy továbbra is a pszichológia ingoványos talaján maradjunk, emeljünk be egy másik fogalmat is, a kognitív disszonanciáét, ami olyan, mint amikor az egyszeri franciaszkeptikus sörkóstoló 1664 Blanc-ot vesz.

Ezzel az önmagába visszakanyarodó érveléssel pedig kiválóan rá is térhetünk mai sörünk leírására: miután eleget játszottunk a valószínűtlenül kék üveg fény elé tartásával, és ki is bontottuk, a limonádészerűen üde, citomos illat veszi át a ceremóniamester szerepét, egészen az első kortyig, amikor egy egészen meseszerűen szórakoztató, de azért tökéletesen irreális, összességében azonaban rendkívül élvezetes kóstolási élménybe csöppenünk, amiben a szájösszehúzóan vaskos, hiteles citrusosságot az utóízekben egészíti ki a pékségaromájú, megnyugtató búzamaláta-íz - merthogy a Blanc-ban a címke súgása szerint egy huncut szem árpa sincsen, szemben a búzasörök elsöprő többségével. Valószínűleg épp ennek köszönheti szélsőségesen egyéni ízét (és színét), ami a maga zománcszaggatóan citromos, mégis összeálló és kellemes összhatásával egészen kivételes élménnyé teszi sörünket, elsősorban kuriozitás, másodsorban ízélmény szempontjából. Megjelenése alapján meg garantáltan sokkal stílusosabban és egyénibben lehet egy, az üveg mellé tett, félig töltött pohárral sörivósat játszani társaságban, mint mondjuk Heinekennel vagy Borosdival; bár attól a legkevésbé sem félünk, hogy belátható időn belül, sőt, akár azon túl is sikerülne mondjuk a Coronitát kiszorítania az éjszakai társadalom neonfényes magaslatairól. Összességében négy pont, plusz az elején kiosztott fél.

Alkoholtartalom: 5 V/V %

2008. 04. 17.