észt világos sör
Tovább folytatódik a balti ámokfutás, ezúttal a legerősebb észt sör, a vicces nevű - és nem túl finnugoros hangzású - A. Le Coq egyik fronttermékével, a tartui Saaremaa X-szel. Legelső benyomásunk az lehet, meglátva a békésen rurális dizájnt, hogy valami egyszerű kis északi népsörhöz van szerencsénk, ebben csak megerősít a '10%' felirat is, legfeljebb majd extrakttartalmat értünk alatta - de nem: az az alkohol-térfogatszázalék, bizony. Ennek épp megfelelő mértékben meglepő ezek után a Saaremaa belsőbb megjelenése is: kitöltés után egy rikítóan szőkén világos, ártatlan, kis habot vető sör tárul elénk, épp olyan kifejezéstlelen stílusban, mint amit az üvege képviselt.
A valódi megismeréshez tehát ismét csak elengedhetetlennek látszik a kóstolás, aminek kapcsán a KK kénytelen megosztani egy műhelytitkot; tudniillik a cikkek jelentős hányada úgy íródik, hogy fogunk egy sört, leülünk a blog.hu szerkesztőfelülete elé, és ahogy szép lassan elfogyasztjuk, írunk közben egy cikket. Persze nem mindig, de most például épp igen, ami egy hasonlóan eltúlzott alkoholtartalmú, egyúttal nagyüveges kiszerelésű sör esetén (mint a mai) azzal a kellemetlen összhatással jár, hogy mire a KK eljut odáig, hogy magáról a kóstolásról írjon (ekkorra az üveg egy része, esetünkben hozzávetőlegesen a fele, már elfogyott), eljut az alkoholos befolyásoltság kezdeti szintjeire. És mint azt minden szakképzett alkoholista tudja, az etanolhoz hasonló mérgek az agy által szabályozott folyamatokat nagyjából fordított összetettségi sorrendben gátolják, és mivel a körmondatokban való, görülékeny fogalmazás, illetve az illogikus szóképek kitalálása egyaránt a piramis tetején vannak, egy hasonló cikk lezárása az idő előrehaladtával egyre bonyolultabbá válik.
A hősies, olvasóközpontú világképben élő KK természetesen semmibe veszi a hasonló problémákat és ennek megfelelő spontaneitással tudósít a Saaremaa íz- és illatvilágától is: elsőként az almásan édeskés, semmi értelmeshez nem hasonlítható illat kelt feltűnést, majd az első kortyokat követően a édeskés, enyhén malátás utóízű, de alapvetően és definitíven a szökőárszerűen taroló alkohol által meghatározott sajátos ízvilág tereli magára a figyelmünket (megjegyzendő, sokkal kifinomultabb formában, mint pl. a hasonló profilú román Tuborg Strong tette annak idején). Az eddig megismert főbb jellemzőkhöz képest - nem túl karakteres íz, extrém erős alkohol, lágy szalmaszín - mindenesetre meglepően egyben van a sör, mégha a Primátor Double-höz hasonlóan émelyítően édes és fullasztó is az ötödik deci környékére érve. Ekkorra az egyszeri sörkósoló, túl azon, hogy csak erős koncentrációval és a Backspace billentyű kiterjedt használatával képes elviselhető sebességgel gépelni, kezdi úgy érezni, mintha sebalkohollal lezsibbasztották volna a gégéjét, majd belenyomták volna a fejét egy nagy dézsa tömény cukoroldatba, aminek egy részét le is tüdőzte. Ilyenkor pedig már nem hat túl meggyőzően az enyhe malátás felhang, sem a bántó mellékízfajták hiánya, csak a célzott, öncélú, gejl berúgatás - de az legalább iskolaszerű tökéletességgel. Itthon elég meglepő hasonló sört inni, de a KK legendás képzelőerejével nem nehéz belátni, hogy a jelenlegihez hasonló novemberies időjárásban a jégtáblákkal tarkított Balti-tenger partján minden bizonnyal nagyobb a nemzetkarakterológiai létjogosultsága, épp mint a véres palacsintának vagy a Vana Tallin-likőrnek.
Alkoholtartalom: 10 V/V %
2008. 09. 20.
