német barna baksör

Elmúlt ugyan a karácsony, továbbra is tart azonban a Starkbierzeit, ahogy az alkoholista németek mondják, olyan sörök fogyasztását értve a fogalom alatt, mint például mai Paulanerünk. A különféle egyházi hangzású nevekkel aggatott izmos dupla-, tripla-, stb. baksörök téli fogyasztásának ugyanis régi hagyománya van a német sörfőző kultúrkörben, a fagyponttal megtelnek a polcok a Triumphatorokkal, Aventinusokkal, Celebratorokkal és hasonló profilú mindenféle egyéb Bockokkal. A kamukatolikus névadás állítólagos oka egyébként annyi, hogy eredetileg a hasonlóan magas extrakt- és alkoholtartalmú söröket böjt idején, táplálékpótlónak használták; napjainkban meg egyszerűen jól hangzik a fókuszcsoportos piackutatásokon.

A Salvator a típus egyik legismertebb képviselője (ha már világmárka), annyira, hogy még nálunk is kapni, például a Paulaner Sörházban, csapolva, illetve a Csakajósörnél, üvegesen. Megjelenése határozottan a kilencvenes évek elején letapadt exkeletnémet dizájneriskolát idézi, a közepesen rossz sötétkék-fekete-piros alapszínvilág mellé egy kovácskálmáni animgifeket idézően amatőr, kicsit mórickás képi világú idill jutott, sört kínáló vaskos szemöldökű szerzetessel. Az ilyenekre csak akkor lenne bocsánat, ha egy XII. századi apátsági kódex hiteles másolatából származna, de erre van annyira kicsi az esély, hogy nyugodtan pocskondiázzuk addig is a címkét. Szerencsére eredetileg nem ez volt a célunk, csak kínálkozott az alkalom - így most már továbbléphetünk az érdemi élvezetek percepciós mezejére.

Salvatorunk illatát a maltózos malátásság hatja át, nem különösebben művészi, inkább erőből induló teljesítmény. Íze lassan bontakozik ki, így az első kortyokban még csak a böjtelmélet helytállóságáról győződhetünk meg, majd lassacskán kibontakoznak a kezdésként komlós-pörköltmalátás, ezt követően egy pillanatig enyhén banános és melaszos vonások után újra komlódominált, de jóval kerekebb, főételszerűen telt, viszkózus malátássággal terhelt ízjegyek. Egy korsónyi Salvator valóban jóllakat és illuminál egyszerre (és itt ignoráljuk, mennyire idióta szó az 'illuminált', tükörfordításszerű jelentéséhez viszonyítva), és bár ízben nem kimagasló példány, egyrészt hozza az elvárt bajor szintet, másrészt igazi tehetségét nem is ebben, hanem elképesztő masszívságában villantja meg, amivel simán ver azonos mennyiségű tyúkhúslevest, például, hogy a fast-junk-businesst ne is említsük.

Alkoholtartalom: 7,9 V/V %

2008. 12. 29.