magyar ízesített barna sör
A friss magyar kisüzemi sörreneszánsz legújabb tagját lehet ma szerencsénk bemutatni a T. Közönségnek, a nagykátai Bauer mézes-fahéjas téli innovációját, a Vikinget. Valószínűleg nem csak a KK-ban merült fel a kérdés, hogy egy, eddig az alföldi helyi főzdék relatív népes táborából tulajdonképpen semmivel ki nem tűnő vállalkozás hogy produkálhatja pár héten belül immáron a második különlegességet - nos, a megfejtés valószínűleg a szakmák céhes átörökítésének professzionalizációval keveredő nemes hagyományában rejlik: a sörfőzőmester fia állítólag épp a Corvinus élelmiszermérnöki szakán szerez új, kamatoztatható ismereteket a helyi piac vérfrissítésére. Erről a magunkfajta szkeptikus bunkó azt mondaná, hogy minek, az átlagos Duna-Tisza - közi kocsmajárónak a szokásos négy-ötszázalékos világosa kell, semmi más, főleg nem erősbarna, meg mézesbarna, meg hasonlók, fúj.
Egy ilyesféle megállapítás nem volna ugyan teljesen alaptalan, blogunk helyszíni szemléjének meglepetésére a valóság némiképp mégis másfelé hajlik: az általában valóban világossörös helyi arcok közé be-becsúszott néhány korsó Viking is, a közönség mindehhez pedig, végleg meglepő módon, kapacitív attitűdökkel tercelt, "Kóstold meg, Józsikám, nagyon jó!", még akkor is, ha saját választásában ez éppen nem tükröződött. Szóval nem kifogás az unásig ismert, kis- és nagy üzemeknél egyaránt gyakran hangoztatott igény, miszerint azért nincs érdekes sör, mert nem kell senkinek - tessék próbálkozni, biztosan több munka van vele, de legalább jár vele a dicsőség is. Arról meg inkább nem is beszélünk, hogy ha lenne - üveges - palackozás, meg valami tűrhető dizájn (a táblán túl is), akkor a hasonló próbálkozásokkal a felszállóágban lévő nagyvárosi különlegességboltokban is lehetne próbálkozni, ami bónusz piac, bónusz haszon, és így tovább.
A Vikingben az ehhez szükséges egzotikumfaktor például mindenképp benne van, illata és íze egyaránt az unicumos mézeskalácsot idézi. Meglehetősen kevéssé szénsavas, így az említetten mézes-fahéjas, édes test még harsányabban érződik: az arra allergiásak biztos utálni fogják a karakter vaskos geilsége (ami kissé olyan, mint egy továbbsűrített Primátor 24%), illetve a hagyományos sörszerűség halovány megléte miatt. Némi maláta és komló csak az utóízből hallatszik ki, valahonnan messziről; az alkohol pedig lényegében kizárólag az illatnál jelentkezik, utána már csak hatásában - noha valószínűleg úgysem fogja elég, a bloggal is ismeretségben lévő ember kóstolni ahhoz, hogy vita alakuljon ki, de ha így lenne, biztosan rá lehetne aggatni a 'megosztó sör' címkét. Igazi desszertjelleg, bár nem úgy, mint a magasztos karakterű belga apátsági nagysörökkel kapcsolatban szokás emlegetni; inkább a vasárnapi ebéd után a sarki cukrászdában elfogyasztott olcsó, de tömény somlói galuska értelmében. Utólag kissé olyan emléket hagy, mintha beleütöttek volna két tojást egy bödön mézeskalácspépbe, amit nem igazán értünk; mint ahogyan azt sem, miért kapta el blogunkat a delírium közelségének szele minden kóstolási alkalommal, mennyiségtől függetlenül, de ezt úgysem fogjuk egyhamar megtudni valószínűleg, így inkább szentenciával zárnánk a bejegyzést: a Bauer Viking igazi különlegesség, főként az obskurusabb élmények szerelmeseinek (ld. még Smaragd), de azért konzervatív sörfogyasztóknak is ajánlott egyszer kipróbálni. Már ha lesz még.
Alkoholtartalom: 8 V/V %
2010. 01. 26.
