amerikai porter
Még bő két évvel ezelőtt találkoztunk először a kaliforniai Anchor sorfőzdével, az amerikai kézműves sörreneszánsz egyik ősképével, amely egyrészt még a XIX. században nyitott meg, másrészt már a hetvenes évek legeleje óta főzi a különlegességeket az akkor még a mainál is jobban tömeglager-dominált (ld. Bud) Egyesült Államokban. Említett első sörünk tőlük a helyi specialitásszámba menő Steam Beer volt, legjobban ismert zászlóshajójuk talán mégis inkább a Liberty Ale, ami ma már Pesten is kapható - noha 2008-ban még nem mertünk volna erre nagyobb összegben fogadni -, az Old Foghorn nevű "árpaborral" (ez magyarul borzasztó hülyén hangzik) együtt. Igazság szerint mindkettőt kóstolta is blogunk, csak lusták voltunk írni róluk; de Önök ezzel nem maradnak le semmiről, hiszen egyrészt a Csakajósör.hu révén személyesen is bármikor pótolhatják az élményt, másrészt a Folyékony Kenyér blogon beszámoló is született róluk (itt és itt).
Sőt, olvasható ugyanott cikk mai témánkról, a Porterről is (ami szintén kapható itthon), csak egyelőre nem merjük elolvasni, nehogy elrontsuk magunknak a meglepetést. Ehelyett a porter mint stílus témáját tervezzük röviden körbejárni: erről ugyan esett már valamennyi szó a blogon, sőt, írtunk több sörről is, amelyek ide sorolják magukat, mégis igen könnyen zavarodhat bele az egyszeri sörkóstoló, mi porter és mi nem. Porterként említettük például - önmeghatározásukat idézve - a Primátor Double 24%-ot (ami inkább talán duplabak lehet), a Lausitzer Porter-t (ami inkább valamilyen behatárolhatatlan, beteg őrültség), a Flying Dog Gonzo-t (ami az "imperial porter" címkét költötte magának, tehát megintcsak nem szimpla porter), de a Baltika porterjét is (ami szintén közeli találat, lévén ún. balti porter) - de a szótár szerinti, hagyományos porterdefiníciónak megfelelő sörrel eddig nem nagyon találkozhattunk. Ez a definíció pedig valami olyasmi lenne, hogy felső erjesztésű, a stoutnál lágyabb ízvilágú, visszafogott alkoholtartalmú fekete sör (ale), értelemszerűen alaposan megpörkölt malátával.
Ezen utolsó jelzőt hamar oda is ítélhetjük az Anchor porterének, illatában leheletnyi pörkölt kávét és vaníliarudat társítva a színhez. Íze valóban nincs messze a stoutoktól megszokott jellegzetességektől, mégis érezhetően más - és ezek közül egyből egy igencsak szőrszálhasogató példát hozunk fel, nevesül hogy a tőzegesen száraz keserűség helyét valamilyen szervesebb, fagyökereket idéző vonulat váltja fel (nem mintha az említettek bármelyikét kóstoltuk volna persze, de aki találkozott már Guinnesszel, talán sejti, mire gondolunk). Íze általában virágosabbnak hat a Nagy Antagonista Típusra jellemzőnél, az étcsokoládésra pörkölt jegyek közé mézes aszalt gyümölcsök halovány futamai, a kortyok végén a malátakeserűség pillanatnyi cseresznyeszerű, savanyú zárásai fúródnak be, majd a végén mindent elönt a bőségesen adagolt, ivás közben mégis szinte észrevétlenül a háttérbe szoruló komló. Selymes test, puha hab, kellemes íz.
Alkoholtartalom: 5,6 V/V %
2010. 10. 11.
