német félbarna sör
Az elmúlt hetek sűrű elfoglaltságai közepette már időtlen idők óta nem sikerült cikket írnunk. Kárpótlásképpen ma egy új sörtípus debütál a blogon: az altbier. Ez, mint nevéből könnyen kitalálható, jellegzetesen német típus, leginkább Düsseldorf környékén művelik napjainkban; lényegét tekintve pedig nagyjából felsőerjesztésű élesztővel készülő lagerként írható le. Az 'altbier' (ósör) kifejezés is valami ilyesmit hivatott kidomborítani, hogy a modern, XIX. századi alsóerjesztésű ászoksörökkel szemben itt valami klasszikusabb receptről van szó. A KK figyelmét a stílus néhány hónappal ezelőtt, egy, a színfalak mögött elkortyolgatott Diebels Alt révén nyerte el, amiről ugyan már homályosak az emlékeink, de annyi biztos, hogy igencsak kellemesnek tűnt.
Örültünk is, hogy a Sörspecialista.hu tart egy drágább és kisszériásabbnak tűnő változatot is altbier-fronton (a Ducksteint), és az örömünk még akkor sem csökkent szignifikánsan, amikor a Ratebeeren körbenézve kiderült, hogy ez utóbbit a Diebelsnél valamelyest gyengébbre értékelik (pedig az is csak 51 ponton áll, ami semerről nem tűnik túl kiemelkedőnek). Hiszen ha már a Duckstein ilyen szép üvegben van, német viszonylatban egészen kiváló dizájnnal, csak nem lehet rossz... hiába tagadnánk, lelkünk mélyén buta sznob birkák vagyunk, akiket a magas ár éppolyan könnyen fellelkesít, mint az eltalált csomagolás meg az egyedi üveg. Meg persze arra is gondoltunk egy kicsit, hogy az altbier tulajdonképpen olyan, mint az angol ale, és mivel a Ratebeeren az angolszász értékelők jelentős túlsúlyban vannak, biztos csak azért húzzák le a német altokat, mert túl ismerős nekik.
Utóbb kiderült, hogy a nemzetközi sörítélőszéknek alapvetően mégiscsak igaza van. Ez abban nyilvánult meg - beelőzve az érdemi kóstolási beszámolót -, hogy a Duckstein hiába kellemes, jól összerakott sör; mégsem nyújt különösebb revelációt. Illata elsőre nincs, utána frissen hasogatott tűzifa; színe szép borostyán, rajta buborékos, vékony habbal. Eddig valóban olyan, mint egy angol pale ale. Íze már inkább képez átmenetet a mai kontinentális sörvilágba: a korty elején még úgy mutat nyers, fás, kissé mézes fanyarságot, mintha nem is lenne mögötte test, de utóbb beköszön a vaskos, karakterében inkább német pilsenieket, mint amerikai IPA-kat idéző komló. Ahogyan haladunk az üveg vége felé, egyre gyanúsabb lesz a "fás fanyarság" néven leírt korai karakteregyüttes, így kibújunk a funkcionális analfabétizmus csábító öleléséből és végre elolvassuk a hátcímkét. Egyből ki is derül, a Ducksteint bükkfán érlelik (azt már nem sikerült kiókumlálnunk, ez hordót vagy barrikot jelent-e), így egy kicsit megveregetjük a vállunkat, milyen kifinomult ízlésünk (vagy legalábbis vakszerencsénk) van. Játéknak jó tehát, egyébként viszont nem véletlenül értékeli A Nemzetközi Közönség épp ugyanannyira, mint a Soproni Fekete Démont - kellemes ivósör, de semmi izgalom. Viszont magyar fejjel legalább biztosan újszerű.
Alkoholtartalom: 4,9 V/V %
2011. 01. 26.