kanadai ízesített ale
Sokszor lehet olvasni a Nagy Amerikai Sörforradalomról, a nemes folyamatról, amelynek során a '70-es, '80-as években elszánt kézműves sörfőzők apró csapatai átmentették a kontinentális Európában még pislákoló valódi sörfőzés eszméjét, hosszú távon végül megálljt parancsolva a nagyüzemi egyenlagersörök arctalan, úthengerként menetelő előretörésének. Még itt a blogon is találkoztunk már párszor ilyen sörökkel, hiszen a folyamat régi úttörői közé tartozik például a kaliforniai Anchor, de a coloradói Left Hand, vagy a marylandi Flying Dog is híres-hírhedt résztvevőnek számít. Idővel persze felmerül a kérdés: a sokezer újhullámos sörfőzdéből lehet világszerte ismert és kedvelt néhány tucatnyi, de biztosan kell legyen mögöttük egy izmos derékhad is, amelyik valószínűleg hasonlóan képes jó és innovatív söröket produkálni, csak esetleg kisebb volumenben és vékonyabb marketinggel.
Az elméletet ma egy kanadai kézműves sörrel, a Vancouver melletti Squamishben üzemelő Howe Sound fűszeres téli ale-jével kíséreljük meg igazolni. Ez teljesen véletlen módon, családi úton került a KK birtokába, aminek nagyon örülünk, ugyanis túl azon, hogy teljességgel egzotikus példány, még saját jogon is érdekesnek tűnik. Quartos üvegben van, amiről eredetileg fogalmunk sem volt, hogy mi fán terem (egyébként negyed gallon, nagyjából 9,46 dl); az összetevői között pedig, mint említettük, igen széles körben szerepelnek különféle ízesítők. Név szerint gyömbér, szerecsendió, vanília, fahéj, melasz, méz és "sárga cukor" - de bármennyire is szeretnénk, csak mérsékelten kezdhetünk ujjal mutogatásba azzal, hogy a Brit Columbia-i sörfőzde biztosan csak a szenzációra hajt, ugyanis a rendes sörparaméterek is majdnem ilyen lelkiismeretességgel vannak listázva. A maláták ugyan csak "többfélék", a komló viszont Nugget és Hallertau, az IBU és a Balling-fok pedig egyaránt 17.
Miután bemásoltuk a teljes címkét, már igencsak kóstolnánk is, főleg miután lefejtjük a koronazárat (ami mellé csat is van az üvegen, igazán biztosra mennek), és előtör a masszív, cukrászdába illő, rumaromás gesztenyepüré-illat. Íze igen széles skálán mozog ide-oda; kezdetben például határozottan édes, melasz és méz dominálja (közéjük simuló vaníliás jegyekkel), de a korty végére előtör az élénk, mégsem túl erőteljes komló. Rövidesen érkezik még mellé némi fűszeres csípés is (kizárásos alapon gyömbér és szerecsendió) - majd az újabb kortyokkal rájövünk arra is, hogy az eleje sem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Az adagolt extra édesítők már egy eleve karamellgyanús malátaalapra épülnek ugyanis, ami a maga felsőerjesztésű, mérsékelten szénsavas kivitelében valamilyen - kategóriájában - könnyebb belga, apátsági stílusú ale-t idéz. A rengeteg íz összeakadása végül karácsonyi vajassüteményes kakofóniába torkollik, melynek élvezése közben rájövünk, a fűszerezés kifejezetten megkönnyíti a sörkóstolást, hiszen abból, hogy "víz, maláta, komló" igen munkaigényes dolog erdei gyümölcsre vagy étcsokoládéra asszociálni. Abból ellenben, hogy "szegfűszeg", már nem túl nehéz felrajzolni az egyenlet jobb oldalát.
Persze nem ez volt az egyetlen kellemes élményünk a Howe Sound téli ale-jével, hiszen kellemes, nagyjából harmonikus és mindenképp egyéni sörről van szó. Lehet, hogy épp a túl sok összetevő kelti azt az illúziót, hogy így annyira nem nagy kunszt bonyolult sört készíteni, a gondolat mindenesetre igen mélyen befészkelte magát a fejünkbe. De azért ha szembetalálkoznak vele, mindenképp próbálják ki.
Alkoholtartalom: 7 V/V %
2011. 03. 09.