brit ale
Nem szeretnénk beleszürkülni a végtelen söruniverzum eddig megismert szegleteibe, keressük a kihívásokat, így ma is egy olyan sörtípusról próbálunk írni, amely körül egyébként tökéletesen bizonytalanul mozgunk. Ez utóbbi állítás viszont egyformán érvényes majdhogynem az összes angolszász sörtípusra; és különösen igaz a "***** ale" formátumot követő nevűekre. Így a bitterekre is, mint amilyen a Fuller's Extra Special Bitter - nem kóstoltunk efféléket sokat, pedig abszolút alaptípusról volna szó, nem valami barleywine- vagy imperialipa-féle extremitásról. Viszont, lévén kontinentális ízeken szocializált sörfogyasztóéi, ízlelőbimbóink mindenekelőtt az alsóerjesztéses élesztők gondolati tartományán edződtek. Ez - például - a fent említett kivételtípusoknál - ugyan könnyű áthágni, hiszen a virulens maradékcukros alkoholízt (a barley wine-ok esetében), vagy a nyelvzsibbasztó alfasavat (mint egy imperial IPA-nál) különösebb tapasztalat és gyakorlat nélkül is jól-könnyen lekottázhatjuk. Hiába, ide vezet az instant tudás mítoszában hívő fogyasztói tömegkultúra, belülről emészt fel mindnyájunkat.
Ami ellen persze teljesen esélytelen harcolni, főként magunkfajta alacsony szorzójú tartalomgyárosoknak - mindenesetre ma eltekintünk ettől és nekimegyünk egy angol bitter ale-nek. Olyan túl sok kockázatot azért nem tervezünk vállalni, és nem valamiféle sajátos lápilidérc-főzettel próbálkozunk, hanem egy Londonban főzött, sokszoros díjnyertes, 1 795 Ratebeer-értékeléssel bíró, Budapesten is kapható alappéldánnyal, a Fuller's ESB-vel. Az újlipótvárosi British Store-ban 650 forint volt a félliteres üveg, de a Csakajósör is árulja, továbbá kedvenc értékelőportálunkon 96 pontot ér - lényegében ez volt minden tudásunk, amivel leültünk kóstolni.
Igazság szerint e pillanatban nem is vágyunk sokkal többre, épp elégnek érezzük a tudatlan kóstolás terhét. (Mennyivel szebb volt bezzeg öt évvel ezelőtt tudatlanul kóstolni, hiszen akkor még sokkal kevésbé éreztük, hogy nem tudunk semmit.) Fejest ugrunk hát az ESB-be, elsőként pörkölt mandulát, vajat és vajkaramellát érezve ki, a kezdőkortyokból és illatából egyaránt. Magától értetődő természetességgel jelentkezik itt is az angol ale-ektől olyannyira megszokott fanyar, csonthéjasmagvas olajosság (épp emiatt leírni is épp akkora sportértéke van, mint egy pilzeninél a saazer komlót). Lecsengése, némi gondolatnyi konyakos kitérő után, alapvetően fűszeres és száraz, a vonatkozó szakirodalom szerint a Target, Challanger, Northdown és Golding komlók összjátéka eredményeként. Mivel épp az történt, mint vártuk, és nem tudunk semmi egyéni, distinktív leírást meríteni a kóstolásból, ami ne lehetne épp olyan pontosan ráhúzható a kategória tetszőleges másik sörére is, elővesszük a sötétben tapogatózó tudományok közkedvelt játékát, és személyes tudásunkon túlmutató igazolásra játszó hipotéziseket építünk. Eszerint a Fuller's ESB azért kell népszerű, díjnyertes, stb. bitter ale legyen, mert ő maga az archetipikus bitterale-ség. Ilyesformaképpen pedig törvényszerű, hogy csak közhelyes leírás adható róla, hiszen a "közhely" majdhogynem szinonimája az "archetípus"-nak. Tehát biztosan vannak más, formabontóbb sörök is a kategóriában, amelyeknél kiválóan számot adhatunk a Fuller's ESB-hez - mint archetípushoz - képest vett hiányosságokról és extrákról. Ha igazunk van, akkor ez egy kiváló sör, ami legfeljebb azért nem tökéletes, mert nincs benne izgalom. De persze egyáltalán nem szükségszerű, hogy igazunk legyen - kóstolják meg hát Önök is, legyenek ale-szakértők és iskolázzák le a KK-t!
Alkoholtartalom: 5,9 V/V %
2011. 08. 16.