cseh barna sör
Miután az elmúlt hetekben olyan csúnyán elbántunk a Primátor termékeivel, ma páratlan jóindulatról teszünk tanúbizonyságot, lehetőséget nyitva a javításra, amikor műsorra tűzzük a náchodi sörgyár legfrissebb fejlesztését; a sört, amivel Északkelet-Csehország a Guinness és a Beamish (vagy épp a prágai Kelt) nyomába ered, a meglehetősen néptelen kontinentális stoutpiac új trónkövetelőjét, a Primátor Stoutot. Egyébként, mielőtt valaki félreértené, nem azért kanyarítottunk az első bekezdésbe egy ilyen jelzőgazdag, kis rosszindulattal akár még gúnyosnak is tekinthető besorolást, mert előítélétesek lennénk - nem, drukkolunk a Stoutnak, őszintén.
Nem is tehetnénk másképp, látván sörünk kissé kétbalkezes, szórakoztatóan műír dizájnját, a tweedmintás címkeháttértől a lóherés kupakig; a látványosan komolytalan megjelenés részletei azonban valamivel bántóbb híreket is felvonultatnak, amik már-már elbizonytalanítják jóindulatú énünket és a mélyben elfojtott kötekedő kis féreg felé terelnék klaviatúránkat. Ilyen mindenekelőtt a hátcímkén szereplő felsorolás 'pražený ječmen, oves' kitétele a szokásosakon felül, amiket a kiváló slovnik.cz segítségével desifírozva pörkölt árpára és a kissé méltatlan kukoricára zabra bukkanhatunk. Az elsőről igazság szerint nem tudjuk, jó-e vagy rossz, ugyanis az árpát 'árpa' néven régebben az árpamaláta költséghatékony helyettesítésére (csúnyábban fogalmazva hamisítására) volt szokás használni, épp mint a kukoricát napjainkban is (magyar söröknél pl. szinte mindenhol), de a 'pörkölt árpa' formula egyelőre a KK-nak is új, így nem mernénk megítélni, hogy csalni, vagy valamiféle sajátos stoutfűszerként van-e jelen.
Kitöltve egyelőre csak kellemes tulajdonságokat mutat be stoutunk, mint a típusjellegzetes földszerű szag, amit a brit ipar sajátosságai nyomán tőzegesnek szokás nevezni, a vaskos mélyfekete szín, vagy a barnás, tartós hab. Kezdjük visszanyerni bizalmunkat, ami nagy szó egy hozzánk hasonlóan kukoricaaverzív blog esetében, és ráadásul kivételesen nem is lépünk ezzel a gereblye fejére, ugyanis a Stout ízben is meglepően koherens és szórakoztató képet mutat. Fő irányát a lehengerlően erős, hamuszerűen pörkölt, előírásszerű íz mellett némi háttérben kikacsintó virtigli komlósság színezi (ami még így is alig jut szóhoz, és ami egyébként mégoly különböző alapok mellett is kezd a Primátor-franchise minden tagjának védjegye lenni). Az összhatás hitelesen angolszász, enyhe slendriánságában mégis önálló, nem feltétlenül alávalóbb arculatot hordoz, a maga kávézaccos-halványan savanykás végkicsengésében méltó követője a Keltnek, de a hagyományos stoutokhoz (nem mintha a KK-nak túl sokhoz lett volna eddigi pályafutása során szerencséje) képest sem merül el az amatőrizmus végtelen mocsarában, így hangulatosan értelmetlen módon épp annak a Primátornak adjuk a legutóbbi négy kóstolt változat közül a legtöbb pontot, amelyik az általunk legkevésbé kedvelt típust képviseli.
Alkoholtartalom: 4,8 V/V %
2009. 02. 08.