Minden héten egy kicsivel kézzelfoghatóbbá válik a magyar sörreneszánsz kiteljesedése - az elmúlt pár napban egy egészen jelentős, bár nem teljesen előzmény nélküli mérföldkővel, például. Ugyanis a január óta legálisan működő házi sörfőzők, miután Budapesten és Rozsnyóban egyaránt határozott mozdulatokkal tették le névjegyüket, elkezdtek átszivárogni a legális kereskedelmi forgalomba is: elsőként a Hopfanatic-féle Bitterfly jutott ki egészen a Csakajósör csapjaiig. A tegnap záruló harmadik Főzdefeszten viszont már igazi áttörést könyvelhettek el, miután kapásból négy ex-házisör is csapra került; a már említett Bitterfly-on túl a Hara'Punktól a Papap O'Hara, továbbá az egyívású Brutál Bitter és Olaszházi Bitumen.

Naivabb, illetve Google Translate-tel dolgozó koreai és svéd olvasóink kedvéért afféle technikai lábjegyzetként megjegyezzük: attól, hogy legális lett az otthoni sörfőzés januártól, még egyáltalán nem evidens, hogy a házi sörfőzők fesztiválra kerüljenek - ugyanis a nem kereskedelmi sörfőzdékben készült sört továbbra is tilos értékesíteni. Ennek logikus következményeként a négy fenti úttörő sem a megszokott garázsüstökből érkezett a Szabó Ervin térre, hanem hivatalos, NAV-engedélyes sörfőzdék gyártásában. Az Olaszházi Bitumen, például, a Majoros Gábor-féle Csobánkai Kézműves Sörfőzdében vált legálisan kimérhetővé.

De lényeg a lényeg, a totálisan underground házi sörfőzők kijutottak a Főzdefesztre, szabadon kóstolhatóan, ami alábecsülhetetlenül jelentős mérföldkő, az amerikai mikrosörfőzde-forradalom is épp így nőtte ki magát különc sufnihobbiból ma ismert méreteire. A Bitumen pedig közülük is a legfajsúlyosabb versenyző, a szó hagyományos értelmében legalábbis mindenképp: 27 Balling-fokos, 12 alkoholszázalékos imperial stout, autógumi- és energiaital-reklámot egyszerre idézően markáns dizájnnal. Beltartalmát illetően jelentős eltéréseket mutat a fesztiválon futólag szemlézett telt, édes, konyakmeggyes iskolához képest: a palackos változat illatfronton jelentős erejű élesztősségel és némi kakaóporral köszönt, plusz gondolatnyi kókuszos testápoló (a láthatóan tökéletes-közeli fényabszorpciós képesség közben változatlan), majd a vaskos, harapható test tömény étcsokoládéval és a háttérben szolidan maró alkohollal mutatkozik be lágy szájpadunknak és környékének. Kevésbé örömteli, hogy ez utóbbi karaktervonulat áthajlik némi félreerjedés-szagű savanyúságba is, még ha relatív stílusosan, balzsamecetet idéző toroktáji kaparás képében is. Ennek eredetéről persze kár polémiát nyitnunk, hiszen a KK úgysem fogja tudni eldönteni, a probléma az éceszgéber Olasznak, vagy a kivitelező Csobánkának köszönhető-e. Szerencsére szükség sincs erre, mivel a zárásként afféle kedélyes légkalapácsként nyelvünkre parkoló gazdag komlózottság sikeresen tereli magára figyelmünket. Rejtélyes módon a halovány kókuszosság is változatlanul kitart mellette.

Az Olaszházi Bitumen tehát egy rendkívül ígéretes - és még jelenlegi, kissé vásottnak tűnő formájában is határozottan sokat nyújtó - sör, ami persze ilyen intenzív beltartalom mellett minimumelvárás valahol. Viszont az erő sikeres közvetítésén túl a Bitumen helyesen bánik a műfaji sajátosságokkal is: édes jegyeken csorbul a száraz pörköltmalátásság, harap a végén a komló, benne van az imperialstoutság minden esszenciális lényege. Jövő ilyenkorra remélhetően már kiforrottabb-stabilabb változatát kóstolhatjuk újra - már csak azért is, hogy ne csak Borsodi-termékekre pazaroljuk folyton az újrakóstolás-kvótát.

Alkoholtartalom: 12 V/V %

2012. 06. 05.