magyar ale
Eredetileg csak szabadkozásnak szántuk, amikor a legutóbbi, újfent francia sört tárgyaló cikkünkben felemlegettük, hogy mostanában sosem sikerül belefutnunk palackozott magyar újdonságokba – mégis abszolút jól jártunk vele, ugyanis a Sörök a Möszjő vödréből csapat nem sokkal később felvette blogunkkal a kapcsolatot, és felajánlotta, hogy szívesen mutat mintát két sörükből. Ez meg is történt, és mivel a Way to Amarillo újdonságnak számít, a Professor von Mannheim pedig nem, a KK úgy döntött, inkább az előbbit teszteli blognyilvános formában. Mint neve is sejteti, ez egy single hop IPA.
A Sörök a Möszjő vödréből egyike a kevésbé ismert vándorsörfőző formációknak, három tagja van és a Legenda Sörfőzde kapacitására támaszkodik. Korábban két sörük jelent meg kereskedelmi forgalomban: a már említett Professor von Mannheim, egy amerikai IPA, valamint a Mrs. Wheeler, egy angol porter. Az újabb hullámos vándorsörfőzdék átlagához képest kevésbé a hipszter, inkább a szürreális vonalat képviselik dizájnjukban, ami a random sörneveken és a megmagyarázhatatlan brandnéven kívül elsősorban a sajátos, bajszos lamantinra és bajszos vödörre egyaránt emlékeztető logófigurában jelenik meg. Ez a valami a koronazárakra ragasztott matricákon is ott figyel, ami üdítő kivételt jelent az egyszínű kupakokkal uralt magyar kisüzemi sörvilágban.
Kibontjuk, kitöltve opálos és határozottan vörösbe hajló színű,. közepesen tartós, de erős, halványbézs habbal. Illatában száraz, kissé pörkölt maláta, illetve szikár, parfümös, nem túl intenzív komló érződik. Íze kezdetben valamiféle minimálcitrusos amerikaikomló-él, ami ugyan alig érződik, ellenben hamar egy elképzelt appalache-i fenyőerdő-hangulatba fordul. Kortyközéptájon már a pörköltebb, vajaskekszes maláta kap főszerepet, a kevésbé édeskés iskolából, de ez egyáltalán nem áll neki rosszul. Végül újra felülkerekedik a komló, elsősorban aromában robbantva, lime-os borókával, szájpadlásunkon jóval masszívabban érvényesülve, mint ízlelőbimbóinkon. Kiváló, intenzív IPA, ráadásul alaposan bemutatja az amarillo komlóvariáns aromás-citrusos stílusjegyeit. Magyar viszonylatban kivételesen letisztult, pengeéles karakter, semmi ízhiba, lendületes élmény, csak egy kicsit túlvezérelt, így a KK fejét például bőven eldugítja a komlóorgia. Mindez különösen a lecsengésben válik egyértelművé, ami annyiban kellemetlen, hogy igazolja, a Way to Amarillo sem tér el a magyar defaulttá váló komlóbomba-iskolától valamilyen visszafogottabb megközelítés felé. De legalább igazán jól van összerakva.
Alkoholtartalom: 6,5 V/V %
2014. 06. 16
