magyar ízesített félbarna sör
Lassan egy éve nem írtunk békésszentandrási sörről, és ez idő alatt jelentős változások történtek a főzdében, kezdve azzal, hogy már nem Békésszentandrási, hanem Szent András a neve. Persze akárcsak a továbbiak, ez is a fő változásból, a tulajdonosváltásból fakad: március óta nem a veterán sörfőző Simkó József, hanem a Hegyalja fesztivál szervezőjeként ismertté vált Bukovinszky Béla irányítja az üzemet. Ebből aztán levezethető minden további módosítás is: az újragondolt dizájn, a kicsit kiigazított szortiment, és így tovább.
Az Esthajnal egy létező sörnév a békésszentandrási nómenklatúrában, épp az utoljára megírt, tavalyi karácsonyi különkiadás viselte korábban. Akkor egy áfonyás-karamelles sört jelentett, de az új koncepció szerint az Esthajnal évjáratossá válik, mindig más módon karácsonyiasítva. 2014 választása a lucfenyő volt, letérve a szokásos gyümölcs-fahéj-gyömbér hármasról, egy Magyarországon eddig kevésbé kitaposott útra térve. Az új dizájnnak, dicséretes módon, része az alapanyagok tételes ismertetése, így azt is tudhatjuk, hogy az alapot egy pilseni, búza- és karamellmalátából készült félbarna sör jelenti, styrian golding, hallertau mittelfrüh és citra komlókkal főzve, alsó- és felsőerjesztésű élesztők párhuzamos használatával (mint a Vándorban).
Ez tagadhatatlanul olyan recept, amire csak érdeklődően lehet reagálni, hiszen az összekombinált elemek önmagukban is obskúrusnak számítanak, együtt pedig nem is nagyon lehet rájuk példát találni. Ennek megfelelően azt is csak tippelni tudjuk előzetesen, hogy működik-e az elképzelés.
Kitöltve, elsőre, működni látszik: száraz pezsgővel színezett fenyőillat jelenik meg, a test gyantás-vöröses félbarna, olyan árnyalatban, amiről lehetetlen kitalálni, hogy fenyő nélkül mennyire lenne világos. Az első kortyokat leginkább egy gyömbéres-fűszeres karácsonyi lagerhez lehetne hasonlítani, de sokkal szárazabb kortyérzettel, sokkal aromásabban, visszakézből sugározva a tűleveles-borókás fenyőízeket. Ahogy a többedik kortynál rendeződnek a benyomásaink, már a karamelles alap tűnik a legstabilabb pontnak, amire a komlók révén inkább fenyős-citrusosnak nevezhető hangulat épül, a kettő összjátéka eredményeként némi mézeskalácsosságtól sem mentesen. Lecsengése leheletnyien csípős, az összkép pedig azt a fajta harapható, kicsit umamis ízgazdagságot mutatja, amit nem igazán tudunk sem a malátának, sem valamelyik egyéb konkrét összetevőnek tulajdonítani, így jobb híján animalitásnak bélyegezzük. Ez ugyanakkor inkább csak benyomás, a konkrét ízemlék inkább egy elfogyasztott, karamellizált fenyőfát idéz.
Az egyedülállóság abból a szempontból működik, hogy folyamatos érdeklődéssel lehet kóstolni az Esthajnalt. Hibái nincsenek, a fenyőt remekül közvetíti, így kifogásunk maximum annyi lehet, hogy a magasra srófolt várakozásainkhoz képest olyan halálos izgalmakat, váratlan fordulatokat azért nem nyújt. Korrekt, egyéni, harmóniáját eklektikusságával együtt is megőrizni képes sör, ami olyan jól rejti az alkoholt, hogy akár még ivósörnek is gondolhatnánk, amíg nem nézünk a címkére. Emlékezetesnek nem igazán emlékezetes, viszont élvezetes, karácsonyinak pedig abszolút karácsonyi.
Alkoholtartalom: 7% V/V
2014. 12. 07.