magyar világos sör
Csodálatos egybeesés: épp amikor egy kommentelőnk is figyelmünkbe ajánlja, hogy egy nagyüzemi prémiumsört kihagytunk a nagy évfordulós sörtesztünkből, pont megkeres minket a vonatkozó gyár is, hogy felajánlja, ad belőle kóstolásra. Mint fent látható, a Pécsi Sörfőzdéről van szó, és ugyan már az említett cikkünk írásakor is tudtuk, hogy van egy Pécsi Sör nevű zászlóshajósörük, mivel semmilyen boltban nem láttuk, végül nem is foglalkoztunk vele.
Maga a sör máskülönben nem új, csapolt formában már a KK is találkozott vele az elmúlt tíz évben néhányszor, de különösebben mély benyomást nem tett ránk. Úgy tűnik, Pécsen most látták elérkezettnek az időt az újraszabáshoz-palackozáshoz, felülni a gurmévonatra egy szexi dizájnnal, egy-két értékhangulatú szóval („nyíltkádas erjesztéssel készült”) és sörbarát kikacsintással – mint a Balling-fok feltüntetése. A dizájn egyébként tényleg jó, kupakostól-címkéstől, bár az összetevők listája már egy fokkal régivágásúbb húrokat penget: víz, árpamaláta, karamellmaláta, cukor, festőmaláta, aszkorbinsav. A 11,2 B° szárazanyagtartalom mindeközben egy kissé alacsonynak is tűnik az 5% alkoholhoz, így vagy a cukor nagylelkű használata tolja meg az utóbbit, vagy egy jó alaposan leerjesztett, csontszáraz sörhöz lesz szerencsénk.
Ki is nyitjuk, színe leginkább halványborostyánnak lehetne leírható, habja közepes, fehér.Illata egyelőre nem ígér különösebben sokat: kissé dohos, sütőtökös (jó eséllyel a cukor+karamellmaláta párosítás eredményeként), érezhetően fémes. Íze elsőre inkább kakofón, mint bántó, egészen sok különféle inger jelenik meg benne egyszerre. Legfőbbképp melanoidinos-kenyérhéjas édeskésség, szódavizes savanykásság és fanyar szárazság (tényleg jól leerjesztett sörről van szó, úgy tűnik). Lecsengésekor jelenik meg a közepesen intenzív, de elég lapos, hasonló kaliberű cseh pilseniekhez képest kifejezetten fantáziátlan komlókeserű.
Az nyilván szerencsés adottság, hogy nincs kukoricagríz a Pécsi Sörben, de sajnos ettől még nem válik a nagyüzemi sörpiac délceg világítótornyává, csak a szokásos, Dreher–Borsodi-féle olcsósöríz-csapdákat kerüli el. Elsősorban azért marad el a várakozásoktól, mert nem áll össze koherens egésszé, inkább amolyan gólemszerű, ötletmorzsákból összeamalgámozott valaminek hat. Egyfelől benne van az a fura, szódás savanykásság, ami főként a cukortól és/vagy az aszkorbinból eredhet (és amelyek közül egy prémium világos sörben igazából egyik sem kellene, hogy ott legyen), mellette híg, jellegtelen a teljes karaktere. Egyébként a festőmaláta jelenléte is a gólemhasonlatot viszi tovább, hiszen egy világosból félbarnába hajló sörben nincs rá logikus szükség, normális esetben a kielégítő mennyiségű karamellmaláta is megadhatná a kívánt színt. Viszont mindeközben a tényleg bekerült maláták kellemes kenyérhéjas édessége élvezhető pillanatot jelent, és a nagyüzemi kínálatban azt is értékelni vagyunk kénytelenek, hogy semmi expliciten bántó ízjegy nincs benne.
Meg lehet inni, nem bánt, de nem is ad igazán semmit. Nem mintha tudnánk, de a rendszerváltás előtti söripar különlegességeit képzeljük ilyennek.
Alkoholtartalom: 5 V/V %
2016. 06. 04.
