magyar világos sör
Az, hogy a magyar kisüzemi sörgyártás gyakorlatilag tökéletes ismeretlenségben tengődik, bárminemű marketing, piachányad és hasonlók nélkül, alapvetően ugyan nyilván rossz, az a jó oldala azonban tagadhatatlanul megvan, hogy érdekes meglepetésekkel tud szolgálni - most például akkor, amikor a KK épp borzazstóan unatkozott és arra bukkant az internet egy már elfeledett sarkában, hogy Budapesten is vannak házi sörfőzdék. Ez persze nem volt alapvető felfedezés, hiszen például az ER-PÉ Bt bűntetteiről itt, a blogban meg is emlékeztünk korábban, a csepeli Rizmayer Sörfőzde léte mégis eddig kimaradt valahogy radarunk alól. Ami igazából nem meglepő, ugyanis (például a már említett Peter's Blackkel, vagy a már szintén említett Rotburger sörökkel ellentétben a Szebeni Ászokkal, mint a főzde egyedüli termékével, a KK eddig összesen egyszer találkozott, amikor erős elhatározással elvándorolt a Szebeni utcába és becsöngetett a sörgyárként funkcionáló pincegarázsba egy üvegért.
Itt érdemes megállnunk, sőt, az emelt stilisztikai hatás kedvéért még új bekezdést is kezdenünk, ugyanis az üveg önmagában egy ipartörténeti emlék, leginkább mondjuk a kora kilencvenes évek fröccsöntő- és Paintbrush-szakmunkásainak tevékenységéről: kétliteres zöld PET-palack, lehengerlően, felfoghatatlanul dilettáns cimkével; és mindezen halmozott jelzők helytállóságáról ezen a linken az odaszánt olvasó személyesen is meggyőződhet. Érdekessége látatlanban is a Szebeni Ászoknak, hogy, és itt betűhelyesen idézzük a hátcímkét, 'csak természetes Magyar alapanyagok felhasználásával készült', valamint hogy pasztőrözetlen, olyannyira, hogy az augusztus 4-én vásárolt üveg 15-éig volt csupán szavatos - bár igaz, a hőskor nyolcnapos határidőihez képest ez is előremutató teljesítmény.
Ízéről és illatáról már nehezebb hasonlóan plasztikus szóvirágokat hajtogatni, tekintve, hogy amint kinyitjuk az üveget, elsőként a nemrég felmosott sörgyárfolyosókra emlékeztető mosószeres--savanykás cefreszag borítja be az érzékeinket, a kóstoló szemei előtt erjesztőkádakban szorgoskodó takarítók jelennek meg, egyfajta transzpercepciós rímként a Csepel Művek rohadásban is végtelenül indusztriális hangulatú közelségére, egyúttal értelmetlenhez közeli mondatokat csiholva ki. Íze kezdetben épp olyan, mint a szaga, a könnyű, egyúttal az említett jegyeket magukon viselő kortyokat csak a végükön cizellálja némi malátás felhang. Komlóízre csak halvány nyomokban bukkanunk, majd az utóíz ismét az unásig ismételt kezdőjegyeket hozza vissza; a sörgyári cefrét, ami mindenképp virtuóz teljesítmény, hiszen a KK például nem is tudja, hogy az milyen, mégis rá asszociál.
Minden jegyében, megjelenésében és ízében egyaránt a kannás borokat juttatja az egyszeri sörtesztelő eszébe, és annyira kínálkozó ziccer a 'tájjellegű' szó, hogy egyszerűen nem lehet nem leírni. Szinte biztos, hogy ennek megfelelően csepeli vízből készül, bár igazából nem is érdekes, a magyar víz úgy általában nem szokott ideális lenni sörfőzésre, de a Szebeni Ászok nem is állít magáról tökéletességet: őszinte a zöld műanyagkupaktól az utolsó savanykás és immár szénsavmentes kortyig. Két pont, de csak azért nem egy, mert egyéni, és minden tragikuma ellenére is jobb, mint a mainstream szarsörök.
Alkoholtartalom: 4,3 V/V %
2008. 08. 05.