magyar porter
Amikor először találkoztunk a csepeli Rizmajer Sörfőzdével, alaposan lehúztuk őket. Noha egyáltalán nem alaptalanul történt ez így, a bennünk lakó filantróp azért mégiscsak azóta keresi a lehetőséget a szépítésre; blogunkat feszíti a vágy, hogy valamilyen új és kiváló sör sajtónyilvános kóstolásán emelhessük a főzde hírét. Bármennyire is szerettük volna, a - korábban szezonális, egy ideje nagyjából folyamatosan elérhető - Mézes-Narancsos Gyömbér Sör, illetve a tegnap kóstolt Cortez nevű kísérletek nem adtak kellően nagy teret a rehabilitációra. Ma azonban egy igazán ígéretes versenyzővel állunk szemben, a 16 Balling-fokos, 6,7 alkoholszázalékos Cingulussal, a kezmuvessorok.hu adatlapját idézve egy "éjfekete csepeli porter" főzettel.
Szemlátomást beindult tehát a már tavaly nyáron belengetett profilváltás a Rizmajernél, a héten szemlézett két új sör mind az elmúlt napokban debütált a miskolci sörversenyen, illetve Főzdefeszten - ráadásul nem is akármilyen lendülettel: egyből egy kukoricasörrel (ami egyébként világszinten sem épp gyakori) és egy porterrel. Be kell valljuk, ez utóbbi tétel támasztott némi kételyt a KK-ban, ugyanis a közép-kelet-európai regionális sörfőzési hagyományoktól nem teljesen idegen, hogy olyan söröket nevezzen porternek, amik igazából baksörök, vagyis alsóerjesztésűek. Lelkiismeretesebb/rutinosabb gyártók ilyenkor inkább a "balti porter" címkét használják, amivel már jár egy adag létjogosultság, de a sima porterezésnek így is akad egy kis óhatatlan eufémizmusíze.
Szóval ilyesfajta előítéletekkel vértezte épp fel magát a KK, amikor belefutott a miskolci sörverseny eredménytabellájába és meglátta, hogy a Rizmajer Cingulus Porter, mit ad Isten, hát épp felsőerjesztésű kategóriában szerepelt. Szóval mégiscsak porter (bár, így utólag nézve, már a korábban linkelt söradatlapon összetevőként szereplő "ale élesztő" tételből is kitalálhattuk volna). Ezt belátva természetesen egyből jóval alázatosabban közelítettünk a kóstolópohár felé, amiben akkor már szelíden pihent a mérsékelt habgazdagságú, valóban rendkívül sötét (egyébiránt szűretlen) Cingalus.
Testességéhez képest relatív könnyű ivású sör, de ízében igyekszik tartani magát a klasszikus porterkövetelményekhez: elsőre kakaópor és étcsokoládé, de egyik sem túl intenzíven. Másodjára némi savanykásba hajló, szintúgy mérsékelt fanyar-szárazság, végül némi ajakra tapadó malátaédes, szájpadlástájon kellemesen összegabalyodó pörköltmalátás és komlós keserűvel. Az egésznek mindeközben van némi otthonisörfőzős, kicsit darabos bája, de tagadhatatlanul élvezhető darab, főként amikor már valamelyest felmelegedik. Fő gyengesége a test közepén ki-kikacsintó furcsa, egyszerre laktózos és medvecukros vonás, amit igen nehéz pontosabban beazonosítani, de szerencsénkre nem is túl lényeges, mert következetes gyorsasággal adja át helyét a kellemes, profilba vágó, fent már részletezett utóízeknek. Végre egy gond nélkül dicsérhető Rizmajer sör, ami ugyan egyáltalán nem hibátlan, viszont nem is kell erővel keresni benne az élvezeti értéket. Finom, lágy, felsőerjesztésű, porter.
Alkoholtartalom: 6,7 V/V %
2012. 03. 20.